Sajtószemle - Döntés született a köznevelési törvény módosító indítványairól

kdnp.hu

A Parlamentbe érkezett a betlehemi békeláng

Házigazda, bejöhetünk? – zörgettek a betlehemező csepeli cserkészek a Parlament folyosóján december 12-én. A házigazda most az ország házának elnöke, illetve Latorcai János alelnök volt.
http://www.magyarkurir.hu/node/37685

Nincsenek veszélyben a Krisna-tudatúak földjei és szent tehenei

Nincsenek veszélyben a Krisna-tudatú hívők szent tehenei, illetve a Krisna-völgyben lévő legelők az új egyházügyi törvény miatt –mondta a 180 percben Lukács Tamás, a parlament Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. A KDNP-s képviselő szerint mindezek továbbra is az érintett egyház tulajdonában maradhatnak. A parlament vallásügyi bizottságának módosítója szerint az egyházi státuszukat elveszítő, egyesületként működő közösségek megtarthatják korábban szerzett földjeiket.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/12/13/11/Nincsenek_veszelyben_a_Krisna_tudatuak_foldjei_es_szent_tehenei.aspx

Elbukott Pálffy abortuszt nehezítő javaslata

A parlament a költségvetési fejezeteken belüli átcsoportosításokat szorgalmazó javaslatok között nem szavazott azokról a kereszténydemokrata és jobbikos indítványokról, amelyek elvonták, illetve csökkentették volna a büdzsében terhességmegszakításra előirányzott 400 millió forintot. A kormány ezeket nem támogatta, a frakciók pedig nem kértek róla külön szavazást, így az előirányzat megmaradt.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=136471

A nemdohányzók védelmében kampányt indított az egészségügyi államtitkárság

A hatodik, egyben legnagyobb népegészségügyi kampányát indította el, ezúttal a nemdohányzók védelmében az egészségügyi államtitkárság - jelentette be Szócska Miklós államtitkár keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=500662#null

Jogszabály a privatizált víziközmű-vagyon visszaszerzésére

A vízközművekről szóló törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűlésnek a fideszes Bánki Erik önálló képviselői indítványként. Expozéjában Bánki Erik azt mondta, a kitermelő, tároló és szállító rendszer stratégiailag fontos, az ágazatban viszont több olyan probléma van, amelyet azonnal meg kell oldani. A KDNP képviselőcsoportja nevében Nagy Andor azt mondta, a törvényjavaslat jó és esedékes is, mert húszéves mulasztást pótolnak vele és élvezi a szakma támogatását is.
http://gazdasagiradio.hu/cikk/71852/

Szent tehenek tüntetése a Kossuth téren

Látványos demonstrációt tartottak a krisnások a Kossuth téren az egyházi törvény ellen. Közben az Alkotmánybíróság megkezdte a jogszabály ellen érkezett beadványok tárgyalását.

Máig nem tudni, hogy a Fidesz az utolsó pillanatokban miért írta felül az új egyházi törvényről szóló KDNP-s javaslatot, amelyet amúgy előzőleg a kormány is jóváhagyott. Az eredményt viszont látjuk: a nyáron elfogadott – belső ellentmondásokkal terhelt, meglehetősen silány minőségű – jogszabály a több száz vallási közösség közül csak tizennégyet ismer el egyházként. (Érdekesség, hogy a tekintélyes Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa több tagszervezete sem kapta meg az egyházi státuszt.)
http://nol.hu/belfold/szent_tehenek_tuntetese_a_kossuth_teren

Firtl Mátyás: "Sopron hűsége 90 éve erőt adó példa a nemzet számára"

Napirend előtti felszólalásban emlékezett meg a Parlamentben a Hűség Napjáról, a soproni és Sopron környéki népszavazás 90. évfordulója alkalmából Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője, Győr-Moson-Sopron megyei KDNP-s politikus.
http://www.nyugathir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=10337:firtl-matyas-qsopron-hsege-ert-ado-pelda-a-nemzet-szamara-ma-isq&catid=37:sopron&Itemid=72

Döntés született a köznevelési törvény módosító indítványairól

A Ház egy olyan indítványt is elfogadott, amely csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát, az MTI információja szerint azonban ezt a zárószavazás előtt korrigálják. A módosítás alapján ugyanakkor a település jegyzője a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat majd a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei vagy sajátos helyzete ezt indokolja. A kérdéses módosító javaslatra 195-en szavaztak igennel, 123-an pedig nemmel. A kormányoldal is megosztott volt: 17 fideszes és 22 KDNP-s politikus - köztük Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár - nemet mondott rá. A kormány által támogatott módosító javaslatok elfogadásával - Michl József (KDNP) indítványára - törölték az előterjesztésből, hogy az állami és önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nem nyilváníthat ki vallási vagy világnézeti elkötelezettséget. Ehelyett úgy fogalmaz majd a jogszabály, hogy az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan, sokoldalúan kell közvetíteniük, tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését, és lehetővé kell tenni, hogy a gyermek egyház által szervezett hit- és vallásoktatásban vehessen részt. Michl József javaslatára elfogadták azt is, hogy a tehetséggondozás kereteit a Nemzeti Tehetség Program jelöli ki, amelyet a Nemzeti Tehetség Alap támogat. A program célokat jelölhet ki a köznevelési intézményeknek, és tartalmazza a feladatok finanszírozásának módját is.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=29&hir_id=269928

Lázár elrontott módosítóját is megszavazták a képviselők

Csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát az a köznevelési törvényhez érkezett módosító javaslat, amelyet kedden elfogadott a parlament, pedig Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn azt jelentette be, hogy hároméves kortól lesz kötelező az óvoda. A módosítóról szóló szavazáskor a kormányoldal is megosztott volt, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár például nemmel szavazott. Az MTI úgy tudja, hogy a hibát még a zárószavazás előtt korrigálják.
http://www.origo.hu/itthon/20111213-elrontott-modosito-javaslatot-is-megszavazott-a-parlament.html

Az Európai Parlament alelnökének jelölik Surján Lászlót

Keddi strasbourgi tisztújító ülésén az EP néppárti frakciója az Európai Parlament alelnökének jelölte Surján László kereszténydemokrata politikust – írja a Magyar Néppárti Képviselőcsoport közleménye.
http://mno.hu/kulfold/az-europai-parlament-alelnokenek-jelolik-surjan-laszlot-1037539

Tehenek legeltek a Kossuth téren - a kormány reagált

Demonstrációt tartottak a Krisna-tudatú hívők tehenükkel a Krisna-völgyi ökofaluért, a Kossuth téren. Latorcai Csaba helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: az egyházügyi államtitkárság szerint okafogyottá vált a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének keddre, a földtulajdonlás miatt meghirdetett tüntetése, a kérdés ugyanis rendeződött.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/12/13/17/Tehenek_legeltek_a_Kossuth_teren__a_kormany.aspx?source=hirkereso

Miniszteri látogatás az ERFO üzemében

Fontos, hogy minél több ember tudjon arról, hogy nem csupán segítünk azoknak, akik itt dolgoznak, hiszen ezek a szervezetek komoly gazdasági vállalkozásként is működnek - emelte ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az ERFO Nonprofit Kft. üzemében tett látogatása során, ahol doorstep sajtótájékoztatót tartott Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztossal.
http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/hirek/miniszteri-latogatas-az-erfo-uzemeben

Nyílt Levél utcai szociális munkával kapcsolatban - Nemzeti Erőforrás Minisztérium Dr. Dr. Réthelyi Miklós Miniszter Úr részére!

A Tizek – Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága, a fővárosi hajléktalanellátó szervezetek által megválasztott érdekképviseleti szerv – mélységes aggodalmának ad hangot a hajléktalan embereket, és az ellátásukra létrehozott intézményeket, jelen esetben az utcai gondozó szolgálatokat érintő felelős döntések elmaradása miatt.
http://os.mti.hu/hirek/72340/nyilt_level_utcai_szocialis_munkaval_kapcsolatban-nemzeti_eroforras_miniszterium_dr_rethelyi_miklos_miniszter_ur_reszere

Papír nélkül nincs család

Blog. „Biztos vagyok benne, hogy a KDNP-t Isten jókedvében teremtette, a nagy adag hülyeséggel leöntött vakhit, ájtatosság, képmutatás és küldetéstudat paródiájaként. Hoffmann és Semjén után most maga a 32 éves alelnök úr, a KIM-államtitkár Rétvári Bence szeretne a Zinternet sztárja lenni, ezért a Fidesz által nekik dobott konc, a rájuk bízott, és már meg is írt, 11 napja benyújtott családvédelmi törvény kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.”
http://vastagbor.blog.hu/2011/12/13/papir_nelkul_nincs_csalad

Hoffmann Rózsát meghatja majd, amit lát - reméli Iványi Gábor

Cigányzene, töltött káposzta és sok-sok adomány - megalapítása óta nyolcadik karácsonyi ünnepségét rendezhette kedd este a Dankó utcai Fűtött Utca éjjeli menedékhely és nappali melegedő. Azt nem tudják, lesz-e kilencedik évforduló, viszont azt kérik Tarlóstól, programjához ne lopja el az intézmény nevét. Kiderült, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyik Dankó utcai fejlesztésére nyert állami támogatását visszaköveteli Hoffmann Rózsa. Az államtitkárral szerdán találkozik dr. Iványi Gábor, aki közölte, hogy a 2009-ben megítélt 210 millió forint egyharmadát már kormányváltáskor "lecsípte" az állam. Majd hozzátette: "Azzal megyek be az államtitkár asszonyhoz, hogy eldicsekedjek neki, milyen szép itt minden. Nem haragszunk rá azért sem, hogy még nem tudott eljönni, ezért meg is hívjuk őt közénk. De egy füst alatt meg is kérjük, hogy adja vissza azt az egyharmadnyi pénzt is, amit elkértek tőlünk. Azt remélem, hogy mindez meghatja."
http://www.stop.hu/belfold/hoffmann-rozsat-meghatja-majd-amit-lat-remeli-ivanyi-gabor/974523/

Ki tanítsa angolra az egyetemistákat?

A felsőoktatásba fektetett társadalmi erőforrások nem térülnek meg kellő mértékben – érvelnek azok, akik szerint nem lenne szabad a diploma megszerzését nyelvvizsgához kötni. Azt mindenki elismeri, hogy emelni kellene az idegennyelv-ismeret szintjét, amely nem a felső-, hanem a közoktatás feladata lenne. Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata oktatási államtitkár által jegyzett törvénytervezet szerint már a felsőoktatásba való belépés követelményeként határozná meg a nyelvvizsgát, vagyis az a felvételi része lenne.
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/ki-tanitsa-angolra-az-egyetemistakat-364413

Sajnálta a kormányfő, hogy kimaradt a verés

Támogatta volna Orbán Viktor, hogy a köznevelési törvény legalizálja az iskolai gyermekbántalmazást. A köznevelési törvényhez benyújtott módosító indítványokról szóló hétfői Fidesz-KNDP frakcióülés egyik "fénypontja" ugyanis - az fn.hir24.hu beszámolója szerint - az volt, amikor a miniszterelnök kijelentette, tetszik neki Michl József ötlete, amely engedte volna a testi fenyítést a pedagógusoknak. A KDNP-s képviselő ugyanakkor jelezte: már visszavonta javaslatát. "Kár" - reagált erre Orbán Viktor az ülésen. Mint ismert: Michl módosítója legalizálta volna az iskolai, tanár általi gyermekbántalmazást. A kereszténydemokrata honatya ezt a minden létező nemzetközi egyezményt sértő ötletet még egy nyilatkozattal is tetézte. A képviselő elmondta, hogy minden pedagógust, aki tanította gyermekeit, felhatalmazott, hogy nyugodtan "járjon el atyaként". Michl életrajza szerint öt gyereke van.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=500801#null

Heves vitára számíthatunk

Az Országgyűlés szerdai ülésnapján összesen nyolc törvényjavaslat vitája szerepel, amelyek együttes maximális időkerete több mint 34 óra. A képviselők egyebek mellett szólhatnak a nemzeti vagyonról, a képviselői fizetésekről, illetve a titkosszolgálati változtatásokat is tartalmazó egyes rendészeti tárgyú törvénymódosításokról. A családok védelméről szóló kereszténydemokrata javaslat részletes vitájára is sor kerül, így várhatóan szóba kerül az a fideszes kezdeményezés is, amely szülői felügyelet alá korlátozná a kiskorúak éjszakai szabadtéri időtöltését.
http://mno.hu/belfold/heves-vitara-szamithatunk-1037551

Sopronban dönt a kormány a költségvetésről

Kihelyezett ülést tart szerdán a kormány Sopronban, ahol várhatóan megtárgyalja a jövő évi költségvetés átalakítását. Hétfőn, napirend előtt a parlamentben a KDNP-s Firtl Mátyás - Sopron és térsége országgyűlési képviselője - azt mondta, Sopron méltó rangját a népszavazás nyolcvanadik évfordulóján az első Orbán-kormány adta meg, amikor a hűség napjává nyilvánította a népszavazás napját, december 14-ét. Ünnepüket az tenné teljessé, ha a kabinet a nyolcvanadik évfordulóhoz hasonlóan a kilencvenediken is a városba látogatna - tette hozzá.
http://mno.hu/belfold/sopronban-dont-a-kormany-a-koltsegvetesrol-1037552

Ezért leszek keresztényből ateista

Blog. „Michl József javaslatára törölték a köznevelési törvény szövegéből, hogy ’az állami és önkormányzati nevelési-oktatási intézmény nem nyilváníthat ki vallási vagy világnézeti elkötelezettséget.’ Helyére a ’vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan, sokoldalúan kell közvetíteniük, tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási, világnézeti meggyőződését, és lehetővé kell tenni, hogy a gyermek egyház által szervezett hit- és vallásoktatásban vehessen részt.’ Továbbá Michl töröltette a törvény szövegéből a fakultatív szót is, amit hiába indokol viszonylag bénán, így a szöveg csak azt jelenti: ez bizony kötelező lesz.”
http://varanus.blog.hu/2011/12/14/ezert_leszek_keresztenybol_ateista

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!