Sajtószemle - Felavatták a Sapientiát

kdnp.hu

Surján: Ezt eléggé szégyellni nem lehet

Surján László szerint nem szabad, hogy a politika gyorsan változó függvénye legyen a szomszédos államokkal való kapcsolattartás, és fontos, hogy mögötte szilárd tartalom álljon. Az Európai Parlament kereszténydemokrata alelnöke erről a Fidelitas nemzetpolitikai konferenciáján beszélt szombaton Budapesten. Az anyaországnak vannak kötelezettségei a határon túliakkal szemben, ezeket úgy kell teljesíteni, hogy ne sértsük a szomszéd népek jogos érdekeit – mutatott rá Surján László, aki ugyanakkor tragikusnak tartotta, hogy ezekről időről időre belpolitikai vita robban ki Magyarországon, amit „eléggé szégyellni nem lehet”.
http://mno.hu/hatarontul/surjan-ezt-elegge-szegyellni-nem-lehet-1188402

Felavatták a Sapientiát

A magyar megmaradás fundamentumának és szimbólumának nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet az intézmény új, kolozsvári épületének avatóünnepségén.
http://magyarhirlap.hu/felavattak-a-sapientiat

Örvendetes, hogy egyházak működtetnek líceumokat

Magyarországnak nagyon fontos, hogy Kárpátalján megújuljanak a helyi magyarság oktatási és kulturális intézményei - jelentette ki szombaton Munkácson Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a felújított Szent István Katolikus Líceum átadási ünnepségén.
http://magyarhirlap.hu/orvendetes-hogy-egyhazak-mukodtetnek-liceumokat

Az emlékezés a talpra állást bizonyítja

Az aradi vértanúkra való emlékezés azt bizonyítja: a magyarság képes a legsúlyosabb vereségek után is talpra állni, a sorscsapások után feltámadni - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a kárpátaljai Nagyszőlősön tartott nemzeti gyásznapi megemlékezésen.
http://magyarhirlap.hu/az-emlekezes-a-talpra-allast-bizonyitja

Hatvanmilliárd forintos uniós forrásból indulnak kórházfejlesztések

Uniós támogatásból mintegy 60 milliárd forint forráshoz jut az egészségügy, a pénzt kórházfejlesztésekre fordítják - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
http://www.vg.hu/gazdasag/hatvanmilliard-forintos-unios-forrasbol-indulnak-korhazfejlesztesek-413200

Folyamatosan nő a sportoló gyerekek száma

Egyre több gyerek sportol igazoltan Magyarországon, számuk az elmúlt két évben 234 ezerről 302 ezerre nőtt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára szombaton Pécsett, sajtótájékoztatón.
http://magyarhirlap.hu/folyamatosan-no-a-sportolo-gyerekekl-szama

Hoffmann: Nem öncélú, amit tettünk

Hoffmann Rózsa szerint az ország komoly választás előtt áll, amelynek egyik tétje az, hogy folytatódhat-e a megújulás. A köznevelésért felelős államtitkár szombaton Kaposváron azt is hangsúlyozta, hogy a megújulás kiemelt szereplője az iskolaügy, a tanügy, a köznevelés ügye. Az államtitkár a megújuló köznevelési rendszerről tartott előadásában kifejtette: az e területen történt változások „felfűzhetők egy szervesen összefüggő célrendszerre”, amely áthatja a magyar társadalom egyéb területeit is. „Nem öncélú tehát mindaz, amit tettünk és amit sokszor talán értetlenkedve fogadnak egyesek” – mondta Hoffman Rózsa.
http://mno.hu/belfold/hoffmann-nem-oncelu-amit-tettunk-1188408

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!