Sajtószemle - A KDNP kiáll nézetei mellett

kdnp.hu

Lázár János fideszes frakcióvezető egy hétfői interjúban kioktatta [1] a KDNP-t. Többek között arra figyelmeztette a kereszténydemokratákat, hogy nézzenek szembe azzal, hogy nem koalíciós kormány van most Magyarországon. "Lázár János egy nem létező problémával hadakozik, a KDNP mindig is szövetségben és nem koalícióban gondolkodott" - válaszolt Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.
http://index.hu/belfold/2011/07/18/harrach_szerint_lazarnak_pihennie_ke…

Záporoznak a kokik a kereszténydemokratákra, nem is akárhonnan. Először Lázár János szólt be nekik, aztán egyenesen magától ifj. Hegedüs Lóránttól érkezett (szélső)jobbegyenes. Időről időre felmerül bennünk a kérdés, hogy a KDNP valami, vagy megy valahová, de Lázár frakcióvezető viszonylag egyértelmű választ adott a kérdésre. (…)Ifj. Hegedüs Lóránt egyenesen a vécén húzná le a KDNP-t. A református egyházon belül sem kifejezetten kedvelt, egyszerre gyűlölködő és szeretetről prédikáló Hegedűs az egyházi törvény miatt prédikálta ki a kereszténydemokratákat vasárnap, mert elárulták Isten igaz ügyét, és amit képviselnek, az az árnyékszékbe való, a hívek pedig imádkozzanak azért, „hogy a Mindenható tüze sújtson le azokra, akik ezt az árulást elkövették”.
http://hirszerzo.hu/belfold/20110718_kdnp_szdsz

Érthetetlennek és megalázónak tartják a hvg.hu-nak nyilatkozó KDNP-s képviselők Lázár János fideszes frakcióvezető kereszténydemokratákat rendre utasító hétfőn publikált interjúját. A kisebbik kormánypárt képviselőcsoportját vezető Harrach Péter szerint a KDNP soha nem zsarolta a Fideszt, mindössze kiállt nézetei mellett. Mások azért tartják furcsának Lázár kijelentését, mert a Fidesz frakcióvezetője maga is tagja a kereszténydemokrata mozgalomnak. A két párt viszonya távolról sem feszültségmentes, az elmúlt egy évben a parlamenti vitákban rendszerint a KDNP maradt alul.
http://hvg.hu/itthon/20110718_Lazar_KDNP_vita_harrach

Lázár János lett a Fidesz beszélő feje az uborkaszezonban. Lássuk be, Nemzeti Trubadúr Péter után nem kis feladat felmondani a mantrát százszor egymás után úgy, hogy közben leckéztessük a vazallus KDNP-t, utaljunk finoman a párt mérsékelt szárnyának, hogy robogó vonatból kihajolni veszélyes, de közben azért bizonygassuk is, hogy mindezt csakis a zemberek érdekében, detélleg. Közben meg arra is ügyeljünk, hogy nehogy ellentmondásba keveredjünk saját magunkkal.
http://varanus.blog.hu/2011/07/18/lazar_es_a_nagy_felismeres

Most aztán Semjénék gondolkozhatnak a nyári szünetben, hogy hol is a helyük. Fontos lenne eldönteni, mert az egyes szám első személy kezd eluralkodni a Fideszen belül, szinte minden nyilatkozatra jut egy. Az egyházakat szabályzó törvény kapcsán borult ki a bili, hogy a KDNP azt hitte, egyenrangú partner. "Lófaszt mama!" -mondta majdnem Lázár János, de eszébe jutott, hogy nem lenne ildomos.
http://mittu-domain.blog.hu/2011/07/18/sallerok

Semjén Zsolt szerint nincs azzal gond, hogy Balsai István alkotmánybíró lett, noha sikerült már alkotmányellenes törvényt írnia. Hiszen „Aquinói Szent Tamásnak is voltak olyan tételei, amelyeket elítélt az egyház”. A miniszterelnök-helyettessel készült interjúnkban jogokról esik szó: a tibetiekéről, a szalonkákéról, a rendvédelmisekéről. Így eljutunk a mértéktartásig. KRUG EMÍLIA interjúja.
http://www.168ora.hu/itthon/mi-itt-a-problema-78930.html

Az új egyházügyi törvény megfelel az állam és az egyház szétválasztásáról szóló követelményeknek – a egyebek között erről is beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Hír Tv Péntek 8 című műsorában. Azt is kijelentette, amíg a KDNP és ő az Országgyűlés tagja, addig a szcientológia nem lesz egyház Magyarországon. Az államnak természetesen nincs teológiája, de meghatározhatja, mit értünk valláson – mondta.
http://www.magyarhirlap.hu/belfold/semjen_zsolt_nem_lesz_egyhaz_a_szcie…

Átadták a családsegítő szolgálat illetve a gyermekjóléti központ felújított székházát. Cegléden. A Pesti út 7. szám alatti épület átadásán a szakállamtitkár Soltész Miklós kabinetvezetője Fülöp Atilla hangsúlyozta: nem csak funkciójában, de kivitelezésében is példaértékű a beruházás. Az épületbe ugyanis olyan berendezéseket építettek be, amelyek a megújuló energiaforrásokat hasznosítják.
http://fidesz.hu/index.php?Cikk=165437

Július 15-én a rezidensek bérezésével kapcsolatos bejelentést tett Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára. Ajánlata szerint, ha erre igényt tartanak, akkor az idén rezidensként dolgozni kezdő orvosjelöltek fizetésükön felül százezer forintos ösztöndíjban részesülhetnek. A már ezelőtt is beígért kereset-kiegészítést azonban feltételekhez kötnék. A rezidensek nem fogadhatnának el hálapénzt, e feltétel teljesítése alapvetően a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elképzeléseitől sem áll távol.
http://infovilag.hu/hir-21259-rezidensek_roghoz_kotese_mint_orok.html

A kormány fokozatosan emelni kívánja az államilag finanszírozott férőhelyek számát a műszaki és természettudományos képzésben - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek adott interjúban. Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy ősszel nyilvánosságra hozzák az állami felsőoktatási intézmények listáját, mivel akkor kerülhet a parlament elé az új törvény tervezete. Közlése szerint felvetődött, hogy szerződést kössenek az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatókkal arról, végzésük után meghatározott ideig itthon kamatoztassák a tudásukat.
http://www.nyest.hu/hirek/osztondij-fejeben-roghoz-kotnek-a-hallgatokat

A kormány az Országgyűlési képviselők számát 386-ról a 2014-es választásokon nagyjából 200-ra csökkentené. A Fidesz-KDNP-nek jelenleg 262 parlamenti képviselője van, így sokan közülük biztosan nem kerülhetnek be a következő országgyűlésbe. A Fidesz vezetése már most elkezdte annak a körnek a kialakítását, akik részt vehetnek majd a 2014-es választásokon.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/mar_most_csokkentene_kepviseloi_szam…

A parlamentben minden képviselőnek be lehet küldeni egy kis cédulát, egy kéréssel - mi Orbán Viktornak küldtünk. Érdekelne minket a választási reform. (…)Szemtanúk szerint lépésünket szokatlannak vélhették a kormányfő mellett ülők, mert Semjén Zsolt és Navracsics Tibor is kíváncsian hajolt a cédulát átvevő miniszterelnökhöz (a Hírszerző munkatársa eközben a folyósón várta a választ), Szijjártó Péter pedig még a helyéről is felugrott, hogy kéznél legyen.
http://hirszerzo.hu/belfold/20110715_orban_kerdes_parlament?s=hl

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem koalíciós kormány, mire Semjén Zsolt, a KDNP elnöke azt válaszolta, hogy számára ez a kijelentés értelmezhetetlen. Akkor a legnagyobb tisztelettel felajánljuk ehhez a segítségünket.  – írja Tóth Ákos a Népszabadság vezércikkében.
http://nol.hu/lap/allaspont/20110719-sajtos_pogi

Noha választói támogatottságához mérten mind a parlamenti mandátumok, mind pedig a kormányzati pozíciók szempontjából túlreprezentált a KDNP a kormányzó szövetségben, a kereszténydemokraták szava egyenlő a nullával a "fülkeforradalomban". Bár néhány kérdésben kiéleződött a feszültség a két párt között és Harrach Péter KDNP-frakcióvezető is visszaszólt Lázár Jánosnak, belharcról szó sincs. A konfliktusokban a KDNP rendre meghátrál.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=451769

A "túlfeszített parlamenti munka mindenkit megviselt, a nyári pihenés gyógyítja a frusztrált állapotot és annak minden következményét" - így reagált Harrach Lázár János Fidesz-frakcióvezető Népszabadságbeli nyilatkozatára, amely szerint "jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem koalíciós kormány. Eljött az ideje, hogy ezt fölmérjék."
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=451773
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!