Sajtószemle - Mindszenty a magyarság lelkiismerete

kdnp.hu

Hamarosan törvény tilthatja, hogy Magyarország bármely önkormányzata fenntartsa a XX. század önkényuralmi rendszereinek emléket állító közterületi elnevezéseket. A Stágel Bence (KDNP) által vitt törvényjavaslatnak az is része, hogy senkinek nem kerül pénzbe az igazolványcsere névváltozáskor. A kezdeményezésre valamennyi párt reagált már, a kormányálláspontból pedig úgy tűnik, végre vége a Lenin, a Marx és a Vöröshadsereg utcáknak, amelyből ma is több mint ezer van itthon.
http://mno.hu/belfold/ha-lendvai-ildikon-mulna-ma-is-ott-lenne-a-t-haz-tetejen-1109319

Salamon László a mai napon beismerő vallomást tett. Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökeként ma bizottsági módosító javaslatban kezdeményezte, hogy a választási feliratkozás ne az eljárási törvényben, hanem az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben kerüljön rögzítésre - emlékeztetett közleményében dr. Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke.
http://www.stop.hu/belfold/a-fidesz-kdnp-ujabb-trukkjerol-ez-beismero-vallomas/1088213/

Az önkényuralmi politikai gyakorlattal történő teljes körű szakítás megköveteli, hogy az ilyen ideológiákhoz, pártokhoz, jelképekhez kötődő elnevezések ne maradhassanak fenn, illetve a jövőben se jelenjenek meg - emelte ki Stágel Bence, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot ismertetve szerdán az Országgyűlésben.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=589621

Az MSZP üdvözli, hogy a Fidesz-KDNP nagyobb védelmet és megfelelőbb életfeltételeket kíván biztosítani a gyermekeknek. Viszont tiltakozik Nagy Kálmán azon kijelentései ellen, amelyekkel burkoltan az abortusz tiltását kezdeményezi. Ez nem megoldás a magyar társadalom csökkenő népességének problémájára! - olvasható az MSZP közleményében.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=589495

A KDNP azt javasolja, hogy az élettársi kapcsolatot ne tekintsék családnak az új polgári törvénykönyvben. A Jobbik az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát szüntetné meg.
http://nol.hu/belfold/kdnp__az_elettarsi_kapcsolat_nem_csalad

Gurmai Zita megdöbbent a Fidesz és a KDNP családdal, együttéléssel kapcsolatos nézetein.
http://nol.hu/belfold/a_valast_is_betiltja_a_fidesz_

A szabadságharcosok emléke előtt tisztelgett Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén elmondott felszólalásában Vejkey Imre kereszténydemokrata képviselő - tudatta szerdán az Országgyűlés sajtószolgálata.
http://www.echotv.hu/eu/a_szabadsagharcosokra_emlekezett_vejkey_imre.html

Semjén Zsolt: Mindszenty a magyarság lelkiismerete

"A magyar emberek jelentős része akaratának a kinyilvánításaként és képviseleteként legitim módon szorgalmaztuk és szorgalmazzuk a Szentszéknél Mindszenty József hercegprímás boldoggá avatását."
http://gondola.hu/cikkek/82751-Semjen_Zsolt__Mindszenty_a_magyarsag_lelkiismerete.html

Meglepetés: mégsem szigorít a felvételi szabályain Hoffmann államtitkársága

Mégsem szigorít a pontszámítás szabályain az oktatási államtitkárság - legalábbis 2013-ban. Bár egy augusztus közepén nyilvánosságra hozott rendelettervezetben még az állt, hogy a 2013-as felvételin csak azok a diákok kaphatnak többletpontot emelt szintű érettségiért, akik legalább 50 százalékos eredményt érnek el az írásbelin és a szóbelin, a végleges, elfogadott változatból kimaradt ez a passzus.
http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2012/10/4/Felveteli_pontszamitas_2013_emelt_szintu_er_XUTE4S#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_10_4

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!