Sajtószemle - Nem csitul a vita Horthy személyéről

kdnp.hu

Egyszerűbb lesz a váltás a jogászszakmában

Egy másfél éve hatályos szabály eltörlésével egyszerűsítené az ügyvéddé válás feltételeit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A tárca a kormányzati honlapon közzétett jogszabálytervezete alapján eltörölné a kamarai taggá és így ügyvéddé válás feltételei közül a legalább egyéves ügyvédi, ügyvédjelölti vagy alkalmazott ügyvédi joggyakorlati időt. Így a más jogi szakmákból érkezők – bírók, ügyészek, közjegyzők és jogtanácsosok – könnyebben válhatnának ügyvéddé. A parlament 2010 novemberében írta elő – 2011. január 1-jei hatállyal – a kamarai tagság feltételeként az egyéves gyakorlati időt. Az előterjesztők, a fideszes Vitányi István és a KDNP-s Rubovszky György, ezt azzal indokolták, hogy az akkor érvényes szabályok szerint a jogi szakvizsga megszerzése után fel lehet venni a kamarába azokat, akik ténylegesen nem szereztek gyakorlatot, márpedig a tapasztalatok szerint az ügyvédekkel szemben nagyobb szakmai elvárásra van szükség, a hivatáshoz elengedhetetlen komplex tudás pedig csak a gyakorlati készségek megszerzésével sajátítható el. Az igazságügyi tárca most ezt a szigorítást szüntetné meg.
http://mno.hu/belfold/egyszerubb-lesz-a-valtas-a-jogaszszakmaban-1096026

Vagy felhívja Orbánt Semjén a szabadság alatt, vagy nem

Gyakorlatilag technikai feladatai vannak Semjén Zsoltnak helyettesítő kormányfőként a következő két hétben, amíg Orbán Viktor a szabadságát tölti – írja a hvg.hu. Az apparátus is „takaréklángon” dolgozik, de azért előfordulhatnak meglepetések. „Semjén Zsolt munkaidejét a napi ügymenet intézése köti le” – válaszolt Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke a hvg.hu azon a kérdésére, hogy mi lesz a programja helyettesítő kormányfőként a KDNP-s miniszterelnök-helyettesnek. Ehhez „a Miniszterelnökség apparátusa és saját kabinetje is rendelkezésére áll”. Kérdésre, hogy Semjén Zsolt tartja-e a kapcsolatot főnökével, Havasi Bertalan annyit válaszolt, hogy „a miniszterelnök-helyettes egyeztet, akivel és amikor szükséges”.
http://hvg.hu/itthon/201208301orban_semjen_helyettes#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_8_1

Betarthatatlan elvárások a kórházakkal szemben

Csak második hónapja él, máris módosítják az egészségügyi intézmények működésének, az ellátások nyújtásának részletes személyi, tárgyi és infrastrukturális feltételeit tartalmazó rendeletet. Az előírások közül sokak szerint számos betarthatatlan a szakemberhiány és a források szűkössége miatt. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy rendezvényen közölte: számos visszajelzést kaptak, hogy egyes feltételek túl szigorúak, de olyan javaslat is volt, hogy a betegbiztonság érdekében szigorítsák tovább az ellátás minimumfeltételeit. Ezek alapján készült el a módosítás, ami már egyeztetésen van. Hozzátette: több kifogás érkezett azzal az előírással kapcsolatban is, hogy hány egészségügyi dolgozó szükséges a különböző ellátások biztosításához. Ezeket is áttekintik, de leszögezte: azt nem tudják megengedni, hogy egy éjszakai ügyeletben 40–60 betegre csak egy ápoló jusson.
http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/betarthatatlan-elvarasok-a-korhazakkal-szemben-381972

Nem csitul a vita Horthy személyéről

Horthy Miklós személyét illetően sokféle megítélés létezik. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség által szervezett kedd esti vitán Tőkéczki László történész, Szakály Sándor hadtörténész és Turbucz Dávid történész fejtette ki véleményét a kormányzó pályájáról és politikai szerepvállalásáról. Kiderült, szinte lehetetlen az egységes álláspont kialakítása.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=29&hir_id=292721

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!