Sajtószemle - Nemtelen támadások érték Hoffmann Rózsát

Harrach Péter az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: megérti az oktatási államtitkár lépését, hogy felajánlotta lemondását, de azzal nem ért egyet. Hangsúlyozta: a frakció az államtitkár mellett áll, és azt javasolja, vonja vissza elhatározását. Úgy fogalmazott: Hoffmann Rózsa nyugodt körülmények között, hatékony szakmai munkát szeretett volna végezni, de ehelyett a folyamatos, szervezett és nemtelen támadások ellen kellett védekeznie. (http://www.hir24.hu/belfold/2011/06/20/a-kdnp-nem-szeretne-ha-hoffmann-… )

Az oktatási államtitkár csak akkor nyilatkozik a lemondásának felajánlása ügyében, ha beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel; a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa ezt hétfőn mondta a Parlamentben újságíróknak. A fideszes Pokorni Zoltán közölte, nem vállalná az államtitkári posztot; a KDNP frakcióvezetője abban bízik, a kormányfő nem fogadja el a lemondást; az MSZP szerint Hoffmann Rózsa körül elfogyott a levegő. (http://hvg.hu/itthon/20110620_hoffmann_rozsa_orban_viktor#utm_source=hi… )

Hoffmann Rózsa marad az oktatási államtitkár - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfőn újságírók előtt. "Az oktatási államtitkárt Hoffmann Rózsának hívják, és így fog ez maradni még hosszú időn keresztül" - mondta Szijjártó Péter. (http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-441141 )

Az oktatási államtitkárt Hoffmann Rózsának hívják, és ez így is marad hosszabb ideig - tudatta nem sokkal délután 4 után Orbán Viktor a szóvivőjén keresztül. Szijjártó kijelentése egyelőre lezárta a KDNP-s politikus körül kialakult bizonytalanságot. "'Orbán Viktor miniszterelnök "csak megvonta a vállát', amikor Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár levelét megkapta - mondták munkatársunknak kormányzati források még délután." A lapnak nyilatkozó KDNP-s képviselők szerint az államtitkár kormányfőhöz írt levele nem formális lemondás volt, az államtitkár csak körülírta, hogy kész lemondani is, ha a miniszterelnök ezt látja célravezetőnek. A nol.hu információi szerint „Pokorni Zoltán nem kommentálta a lemondási hírt. Arra, hogy vállalná-e az oktatási államtitkári posztot, ha a miniszterelnök felkérné, határozottan úgy válaszolt: "nem".” (http://nol.hu/belfold/hoffman-lemondas__orban_egyelore_csak_megvonta_a_… )

A Népszabadság a nyomtatott lapban „Nem politikai, hanem lelki ügy” címmel számolt be Hoffmann Rózsa leveléről. Ebben így fogalmaznak: "A miniszterelnök állítólag azt üzente a KDNP-nek, hogy „foglalkozzanak kicsit az államtitkár asszony lelkével”. – Ez nem politikai kérdés, hanem „lelki kérdés” – állította egy vezető KDNP-s is." Az államtitkárt meglepte, hogy Pokorni Zoltán részéről is kritika éri, az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, hogy a Fidesz etikai és fegyelmi bizottsága a pünkösd előtti héten nem marasztalta el a fideszes alelnököt, holott ezt kezdeményezte Hoffmann Rózsa. (http://nol.hu/lap/mo/20110621-_nem_politikai__hanem_lelki_ugy_ )

A varanus.blog szerzője szerint Hoffmann Rózsa "elmúlt éve nem az a kifejezett sikersztori, az ember megérti, ha a sok stressztől kiégett, mint valóságshow hős a csökmői falunapon". Lemondása logikus lenne, de a szerző nem hiszi, hogy ez lett volna a célja. (http://varanus.blog.hu/2011/06/20/hoffmann_es_a_zsarolasi_potencial?utm… )

Az MSZP az javasolja, hogy "a közszolgálati Magyar Rádió adjon lehetőséget Orbán Viktor miniszterelnöknek és Hoffmann Rózsának, hogy az államtitkárasszony tervezett lemondásának okait a nyilvánosság előtt ismertethessék, megvitathassák". (http://mszp.hu/hirek/lehetoseg_es_kotelesseg )

Harrach Péter interjút adott a Magyar Hírlapnak. Ebben a családvédelmi törvény terveiről beszélt. A KDNP szándékai szerint ösztönözni fogják a szülés után újra munkába álló anyák részmunkaidős foglalkoztatását, illetve a távmunkát is. A KDNP gyermekvállalás buzdítja a párokat. (http://www.magyarhirlap.hu/belfold/csaladbarat_kornyezetet_teremtenek.h… )
Az alacsony keresetű munkavállalók bérének rendszeres emelését kényszerítené ki a Fidesz és a KDNP képviselői által benyújtott törvénymódosítás. Aki a 300 ezer forint alatti munkabérek nettó összegének megőrzéséhez szükséges emeléseket nem hajtja végre, két évig nem indulhat közbeszerzési eljáráson, illetve állami támogatásban sem részesülhet. (http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/johet-a-kotelezo-beremeles-k… )

Az ügyészség válaszolt, de iratokat nem küldött az Országgyűlés mentelmi bizottságának Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ügyével kapcsolatban - mondta Rubovszky György. Az MTI azt követően érdeklődött a kereszténydemokrata politikusnál, hogy a volt szocialista miniszterelnök Facebook-oldalán azt írta: "Egy hónapja a Mentelmi Bizottság arra kérte az ügyészséget, hogy valamivel támassza alá a velem szemben megfogalmazott gyanút. Most az olvasom, hogy az ügyészségnek ez az egy hónap arra volt elég, hogy visszakérdezett: pontosan mire is kíváncsi a bizottság? Hát ez elég soványka." (http://hirszerzo.hu/belfold/20110620_mentelmi_ugy_gyurcsany#rss )

Az öt kormánypárti alkotmánybíró-jelölt kapta meg a szükséges támogatást a parlamenti jelölőbizottságban a testület hétfői ülésén. A közfoglalkoztatási javaslatot vitára alkalmasnak találta a munkaügyi bizottság. (http://www.mno.hu/portal/791878 )

******

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!