Sajtószemle - Újra jár a Corvin-lánc elismerés

kdnp.hu

Nagyot szól, de rossz helyen csattan a három csapás
Gyilkosok és erőszakoskodók ellen szánták, a gyakorlatban inkább rablókat, agresszív verekedőket sújt a 2010 nyara óta létező három csapás törvény. A közelmúltban két bankrabló is életfogytiglani börtönt kapott, bár nem öltek meg, fizikailag nem bántalmaztak senki. A törvényt benyújtó egyik képviselő azt mondta, nem fog könnyeket hullatni a három csapás alapján elítéltekért, és szerinte a szabály jól működik, bár ezt statisztikák nem támasztják alá. "Ez egy sikeres dolog, olyannyira, hogy az új Btk. tervezetében is benne van" - mondta az [origo]-nak Rubovszky György KDNP-s képviselő, aki egyike volt a
módosítás benyújtóinak. Rubovszky tavaly év végéig tagja volt az azóta megszűnt Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, és az ott megismert tájékoztatókra hivatkozva azt mondta: kimutathatóan csökkent az erőszakos bűnelkövetők száma, amit ő részben a törvény elrettentő erejének tulajdonít.
http://www.origo.hu/itthon/20120228-bunteto-torvenykonyv-szigoritasa-a-…

Összeköltöztetnek két általános iskolát a VIII. kerületben
A két iskola összeköltöztetéséről szóló szándéknyilatkozatot csütörtöki ülésén fogadta el a főváros VIII. kerületének képviselő-testülete. Sántha Péterné alpolgármester (KDNP) indítványában jelezte, hogy az elmúlt négy év statisztikai adatai alapján több mint 200-zal csökkent a kerület nyolc általános iskolájában tanulók száma, amelyekben a 2008/2009-es tanévhez képest ősszel 11 osztállyal kevesebb indult. Mint írta, kerületi szinten az alapító okiratokban feltüntetett férőhelyekhez képest a kihasználtság összességében 70 százalékos
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/03/01/19/Osszekoltoztetnek_ket_altalano…

Vége a havi félmilliós ösztöndíjnak - pénz nélkül marad az állami elismerés
A miniszterelnök idén ismét adományoz Corvin-lánc elismeréseket. Az első Orbán-kormány idején "újjáélesztett" kitüntetéssel nem jár pénzjutalom, és megszűnik a korábban hozzá kapcsolódó ösztöndíjrendszer, ami havi 500 ezres juttatást jelentett fiatal kutatóknak, művészeknek. A Corvin-láncot 12 helyett immár 15 személy viselheti. A láncok már elkészültek. A Magyar Corvin-lánc iroda 2011 októbere óta működik egy főfoglalkozású és egy részfoglalkozású adminisztrátorral, a Miniszterelnökség részeként. Az iroda tevékenységét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felügyeli.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/vege_a_havi_felmillios_osztondijnak_…

"Vérfürdő" a parlamentben
Tényleg csak 32 egyház van Magyarországon?
Az újkori magyar demokrácia egyik fekete hétfője erre a hétre esett. A parlament kétharmados többsége 66, korábban egyházként tevékenykedő vallási közösséget fosztott meg státuszától úgy, hogy többségük megfelelt a tavaly karácsonykor viharos körülmények között elfogadott új szabályozásnak. Lapunk információi szerint a jogfosztott felekezetek közül többen a strasbourgi emberi jogi bíróság elé terjesztik panaszukat. A szavazást követően Lukács Tamás kijelentette, hogy "népességarányosan nagyobb mértékben biztosították az egyházi státuszt Magyarországon, mint Európa más államaiban", és ezáltal hazánkban a vallásszabadság a maga teljességében garantálva van. Az országgyűlés emberi jogi bizottságának kereszténydemokrata elnöke
hangsúlyozta: mivel az egyházi státusz birtoklása nem alanyi joga egyetlen vallási közösségnek sem, mostantól egyénileg bírálják el a
kérelmeket.
http://www.hetek.hu/belfold/201203/verfurdo_a_parlamentben

Ismerős cég jogászkodik
Rekordideje, 15 hónapja "fekteti" indoklás nélkül a sukorói telekcsere ügyében LMP-s nyomásra kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság ügyét az Országgyűlés szakbizottsága. A fideszes vezetésű és többségű alkotmányügyi testületet 2010. november 29-én jelölték ki a határozati javaslat tárgyalására, ám 450 napja hozzá sem nyúltak, noha több tucat ülést tartottak azóta. A fide-szes Balsai István helyett már a KDNP-s Salamon László vezette 27 tagú testületben a Fidesznek önmagában is megvan a többsége.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=526697
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!