Schanda Tamás: Egy éve keresnek többet a szakképzésben oktatók

A kormány célja, hogy jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá tegye a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A 2020 júliusával bevezetett, átlagosan 30 százalékos béremelés mellett az elmúlt tanévben már a szakmaszerzésre törekvő diákok is ösztöndíjat kaphattak – emlékeztetett az MTI-hez eljuttatott közleményben Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, a KDNP alelnöke.

MTI

A kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosított mintegy 35 ezer szakképzésben oktató tavaly júliustól érvényes béremeléséhez. Az intézkedéssel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jött létre. A változások nemcsak a frissdiplomás fiatalok számára tették vonzóbbá a szakképzést, hanem a vállalkozásoknál dolgozó szakemberek oktatásba való bevonását is megkönnyítik.

„Azon dolgozunk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ezért erősítettük meg a szakképzési rendszert. A technikumok és szakképző iskolák ma már versenyképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot adnak. A saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket arra ösztönözzük, hogy vegyenek részt a következő nemzedékek képzésében: ezért is emeltük meg a szakképzésben oktatók fizetését. Továbbá tavaly szeptember óta, felmenő rendszerben bért vagy ösztöndíjat biztosítunk a diákoknak” – hangsúlyozta Schanda Tamás.

A szakképzés a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sokféle életpályát alapozhat meg. Az érettségit is adó technikumok egyenes utat kínálnak a felsőoktatásba. Aki mielőbb munkába állna, hamar keresett, jól fizető szakmát szerezhet. A vállalkozásokkal és az egyetemekkel is egyre szorosabban együttműködő intézmények megbízható elhelyezkedési lehetőségekhez és tisztességes bérekhez segítik tanulóikat.

A megújult szakképzés sikerességét igazolja, hogy a nyolcadik után továbbtanulók közül a legtöbb diákot technikumba vették fel idén. A 2021-es felsőoktatási felvételi eljárásban pedig a tavalyinál mintegy ötödével többen, 22 ezren jelentkeztek szakgimnáziumi, szakközépiskolai és technikumi végzettséggel első helyen alap- és osztatlan képzésekre vagy felsőoktatási szakképzésbe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!