Schanda Tamás: Sikeres a hazai felsőoktatás stratégiai alapokon nyugvó megújítása

Egyre több jel igazolja, hogy a hazai felsőoktatás stratégiai alapokon nyugvó megújítása sikeres – írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kedden a Facebook-oldalán.

kdnp.hu – MTI

Schanda Tamás rámutatott: a folyamat egyik éllovasa a Semmelweis Egyetem, amely az általános egyetemi rangsorban tavalyról idénre csaknem 150 helyet lépett előre.

A fővárosi orvos-egészségtudományi egyetem a fejlődő gazdaságok felsőoktatási intézményei között is gyors ütemben zárkózik fel az élmezőnyhöz. A kedden közzétett listán a 2020-as hetvenedik helyről a harmincharmadikra ugrottak előre – írta a KDNP alelnöke.

Schanda Tamás úgy fogalmazott: „a magyar felsőoktatási rendszer tehát egyre jobban teljesít, a hazai egyetemek képzéseinek színvonala világviszonylatban is elismerésre méltó”.

A modellváltás további előrelépést hoz intézményeink nemzetközi versenyképességének megerősítésében – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!