Schweitzer József kapta az Emberi méltóságért kitüntetést

Forrás: MTI

Schweitzer József nyugalmazott főrabbi kapta 90. születésnapja alkalmából az Emberi méltóságért elnevezésű kitüntetést. Az Emberi Méltóság Tanácsa által létrehozott elismerést először adták át.

Schweitzer József munkásságát méltatva Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, a tanács tagja arról beszélt, hogy a nyugalmazott főrabbi tiszteletet érdemel vallási tudományos műveiért, életútjáért, tanítványaiért. Emellett hangsúlyozta az ünnepelt hűségét a magyar nemzethez „és az annak szerves részét képező zsidósághoz”.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy szükség van az emberek közötti jelképes hidakra, és szükség van hídépítőkre, hogy az eltérően gondolkodó emberek megértsék egymást. Értékelése szerint ebben – többi között a zsidó–keresztény párbeszédért tett lépéseivel – jelentős szerepet játszott a nyugalmazott főrabbi.

A kitüntetés átadása után Schweitzer József rövid beszédében úgy fogalmazott, hogy ő maga azon sok tízezer, százezer ember közül való, „aki az emberi méltóság megtagadását és megtaposását igen fájdalmas, és a magyar nemzet számára tragikus periódusban mélyen átélte. (…) Ebben a tragikus periódusban tapasztaltam az emberi együttérzés megnyilatkozását is. Az emberi méltóságot súlyos körülmények között is meg lehet őrizni és lehet gyakorolni” – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!