Sikeres volt a magyar elnökség

Forrás: hirado.hu

Az uniós elnökség zárásakor szinte mindenki lelkesen gratulált a magyar teljesítményhez, bő fél évvel ezelőtt ugyanakkor sokan mondták, hogy a magyar kormányzat alkalmatlan az uniós elnökség levezénylésére. Navracsics Tibor szerint nem érdemes most önkritikát várni politikai vitapartnereiktől, ez ugyanis nem az erősségük. A miniszterelnök-helyettes a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának vendégeként kiemelten fontosnak nevezte azt is, hogy az elnökségi félév alatt sikerült megalkotni a romastratégiát.

Ugyanakkor egész Európa láthatja, hogy a magyar elnökség sikeres volt, hiszen a horvát csatlakozási tárgyalások lezárásától az európai roma keretstratégia elfogadásán keresztül a Duna-stratégiáig számos olyan területen ért el áttörést, amely több mint egyszerű szakpolitikai siker – hangsúlyozta a tárcavezető. Ezekben az esetekben arról van szó, hogy Magyarország nemcsak magáért, hanem a térségért is felelősséget vállalt, regionális kezdeményező szereppel is fellépett, és meglehetősen sikeresen tette ezt. A horvát csatlakozás kapcsán a tárcavezető kiemelte, reméli, hogy amikor Horvátország az Európai Unió 28. tagállama lesz, nemcsak egy szomszéddal válik gazdagabbá az Európai Unió, hanem egy számunkra rendkívül fontos szövetségessel is, akivel az európai uniós politikában közösen tudunk fellépni, érdekeinket egyeztetve tudjuk egymást segíteni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!