Soha még indokoltabb nem volt a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás

kdnp.hu
Forrás: MTI, kormany.hu

Belső lapos

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A kormány megítélése szerint soha indokoltabb nem volt a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás, mint most – közölte Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, miután szerdán a kormány megtárgyalta az Európai Bizottság menekültügyi javaslatát.

A miniszter a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány arra az álláspontra jutott, hogy nagy veszély fenyeget és soha indokoltabb nem volt a népszavazás, mint most, ugyanis a bizottság javaslata teljes egészében elvenne minden jogkört menekültügyekben és bevándorlási kérdésekben a tagállamoktól.



Hozzátette: a brüsszeli bizottság javaslata nem csak arról rendelkezik, hogy az Európába érkezett és valamilyen formában befogadott bevándorlókat kötelező formában osszák szét a tagállamok között, hanem arról is, hogy még a menekültkérelmek elbírásra vonatkozó jogkört is elvonnák a tagállamoktól.

Mint mondta, a bizottság létrehozna egy közös európai menekültügyi hivatalt, amely a „brüsszeli bürokrácia kinyújtott kezeként" bírálná el az összes bevándorlási és menekültkérelmet, ő döntené el, hogy kit kell befogadni, ezt követően pedig a bizottság kötelező jelleggel szétosztaná az így befogadott embereket a 28 uniós tagállamba.

Hangsúlyozta: a kormány szerint ez teljes egészében elfogadhatatlan, óriási veszélyt és kockázatot jelent, egyrészt azért, mert a javasolt rendszer nyilvánvalóvá teszi, hogy a beáramlás folytatódni fog Európába, holott ennek a megállítására lenne szükség. „A legjobb beáramlás a nulla beáramlás" – hangsúlyozta a politikus, aki szerint a határok megvédése az elsődleges, nem a bevándorlást ösztönző közös menekültügyi rendszer létrehozása.

Rogán Antal szerint a javaslat nem csak azért hátrányos Magyarország és a visegrádi országok számára, mert kötelezővé teszi a befogadást, illetve szankcionálja, ha valaki nem fogad be bevándorlókat, hanem azért is, mert a bevándorlók befogadásáért kapható 10 ezer eurós jutalmat nagy valószínűséggel a kohéziós vagy az agrártámogatások csökkentéséből finanszíroznák, ahogyan, azt korábban Soros György javasolta.

A miniszter kijelentette: a kormány minden fórumon fel fogja emelni szavát az Európai Bizottság javaslata ellen, elsősorban a csütörtöki visegrádi csúcson, ezt követően pedig Brüsszelben is. A kormány a magyar parlamentnek pedig fogja javasolni, hogy ilyen jellegű európai uniós jogszabályok megtárgyalása során „piros lapos eljárás keretében" mondjon nemet az EB kezdeményezésére – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány úgy ítéli meg, hogy a népszavazás soha nem volt annyira aktuális kérdés, mint most, ezért kormány intenzíven folytatni fogja a népszavazásról szóló tájékoztató kampányát.

Elmondta: a kampány jelenlegi szakaszában a brüsszeli bevándorláspolitika hátrányaira és következményeire szeretnék felhívni a figyelmet. A kormány szeretné, ha mindenki tudná Magyarországon, hogy a brüsszeli bevándorláspolitika eredményeként, csak az elmúlt egy évben több mint 1,5 millió illegális bevándorló érkezett Európába. Emellett szeretnék, hogy mindenki tisztában legyen azzal, csak Líbiában 1 millió ember, Törökországban pedig 3 millió ember van menekülttáborokban, akik szeretnének eljutni Európába – ismertette a miniszter a kampány üzeneteit.

Hozzátette: ugyancsak szeretnék nyilvánvalóvá tenni, hogy összefüggés van a terrorizmus és a illegális bevándorlás között, hiszen a párizsi merényletet elkövetően nagyobbrészt bevándorlók voltak, és az elmúlt egy évben az isztambuli merényletet is beleszámítva, több mint 300 ember halt meg terrorcselekmények miatt Európában. Az is nyilvánvaló – folytatta – hogy ez együtt járt a bűnözés növekedésével, hiszen a bevándorlás kezdete óta a nők elleni erőszakos cselekedetek száma láthatólag megnövekedett Európában.

Rogán Antal szerint ezek olyan fontos kérdések, amelyekről mindenkinek tudnia kell, de a kormány készen áll a vitára ezekről az állításokról.

Elmondta azt is: jelenleg a kormány július 31-ig nyitott meg egy olyan keretet, amelyből több kampányt is folytat, augusztus 1-től pedig egy új keretet nyitnak meg, ezek adatai megtalálhatók lesznek a kormány honlapján.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!