Sok kisgyermek életében először volt nyaralni

Forrás: MTI

Több ezer rászoruló, nélkülöző vagy fogyatékkal élő gyerek nyaralhatott ebben az évben is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat táboraiban.

Az általában egyhetes táborokba nélkülöző családokban, leszakadó kistelepüléseken, halmozottan hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekek jutottak el. Sok mélyszegénységből érkező gyerek életében először aludt az otthonától távol, többen először jártak a szülőfalujuk határain túl, és sokan először voltak életükben nyaralni – adta hírül közleményben szombaton a szeretetszolgálat.

A programokkal a játék mellett a gyerekek ismereteinek vagy készségeinek fejlesztését is célul tűzték ki a szervezők: volt, ahol a fogyatékos emberek mindennapjaival ismerkedhettek a táborozók, mások a tízparancsolat üzeneteiről tanultak, a legelmaradottabb körülmények közül érkező gyerekek pedig személyiségfejlesztő foglalkozásokba kapcsolódtak be.

A táborok egy részét a gyerekek lakóhelyéhez közel eső településeken szervezték meg, de gyakori helyszín volt a Balaton is, és a határokon túlra is vittek csoportokat. A mozgáskorlátozottak balatonföldvári táborában 110 kerekesszékes fiatal töltött egy hetet ugyanennyi kortárs önkéntes segítő társaságában.

A nagyvárosokban működő tizenhárom máltai játszótér és a nyolc kistérség 251 kistelepülését járó nyolc mobil játszótér mindegyike programokkal, rendezvényekkel, vetélkedőkkel várta a gyerekeket. A családokat és fogyatékkal élő embereket ellátó máltai intézmények is szerveztek programokat, az intézmények közül több „vakációs napköziként" működött a nyáron.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!