Sokat tett a kormány a gyermekvállalásért

Forrás: MTI

A Fidesz sokat tett a gyermekvállalásért, a gyermeket nevelő családokért, ennek köszönhetően nőtt 3,3 százalékkal az idei évben a gyermekszületések száma – mondta Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus az Országház előtti karácsonyfa alatt felállított betlehem előtt reményét fejezte ki, hogy a születések számának emelkedő tendenciája nem áll meg. 

Selmeczi Gabriella elmondta: a Fidesz támogatja a gyermeknevelést, és ennek érdekében állította vissza az előző kormány által lerövidített gyes időtartamát három évre, ezért kaphatnak jelentős adókedvezményt a gyermeket nevelő családok. 

Megjegyezte, hogy az egy vagy két gyermeket nevelők kétharmada vette igénybe a gyermekek után járó adókedvezményt, míg a három vagy több gyermeket nevelő családok szinte 100 százalékban kihasználták ezt a lehetőséget, vagyis nem fizettek személyi jövedelemadót.  

Akik egy-két gyermeket neveltek azoknál havonta 10, a három vagy több gyermeket nevelők esetében gyermekenként havi 33 ezer forinttal több maradt a zsebekben – tette hozzá.  

A Fidesz szóvivője reményét fejezte ki, hogy az emelkedő tendencia nem áll meg, és Magyarországon, szemben más európai országokkal, növekedni fog a gyermekszületések száma.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!