Szanyi beszólt Gyurcsánynak

Forrás: MTI

Nem rendítené meg az MSZP-t, ha kilépne Gyurcsány Ferenc – közölte sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor. Az MSZP elnökségi tagja nem nevezte meg a bukott miniszterelnököt, de egyértelműen rá, illetve ultimátumára utalva azt mondta: a pártvezetés „nem foglalkozik ilyen diktátumokkal”.

Korábban Szűrös Mátyás, Csintalan Sándor vagy Szili Katalin kilépése sem rendítette meg a szocialista pártot, amely egy „másfél évszázados baloldali törzsfejlődés” során nyerte el mai, „mélyen a társadalomban gyökeredző” formáját – mondta Szanyi Tibor. – Ultimátumokkal nem foglalkozunk. Ha valakinek bármilyen építő jellegű javaslata van a szocialista párt jövőjével kapcsolatban, az egy nyitott folyamat. Zajlik az alapszabályvitának is nevezett belső egyeztetés, programegyeztetés, ebbe a folyamatba be lehet illeszkedni. Ha valaki ehhez a folyamathoz képest ultimátumot akar intézni a Magyar Szocialista Párthoz, azzal a vezetőség nem foglalkozik – jelentette ki Szanyi, aki nem ért egyet a volt kormányfővel abban sem, hogy új nevet kellene adni a Magyar Szocialista Pártnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!