A szegényebbeket segítené a kormány

Forrás: MNO

Az adókedvezmény kiterjesztésével 230 milliárd forintnál is többet hagyhat az állam jövőre a családoknál, a tervek szerint a januárban életbe lépő intézkedés főként azokat a minimálbért, vagy átlagos keresetet hazavivő szülőket segítik, akik több gyermekről gondoskodnak – mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek.  

A lap szombati számában a helyettes államtitkár kifejtette, tavaly több mint 180 milliárd forintnyi enyhítést vettek igénybe a gyermeket nevelő és legális keretek között dolgozók szülők, az összeg az adókedvezmény kiterjesztése után a következő évben 230 milliárd forint fölé nőhet.  

A helyettes államtitkár szerint az adókedvezmény kiterjesztése összesen 260-270 ezer háztartásnak hozna előnyöket. A nagyjából 50 milliárd forintra tehető többlet 90 százaléka ahhoz a három vagy több gyereket nevelő 100-110 ezer családhoz érkezne, amelyek ma nem tudják teljes összegben igénybe venni az adóenyhítést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!