Széleskörű társadalmi párbeszéd az alaptörvényről

Forrás: MTI

Március elején fogadhatja el az Országgyűlés az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslatot, amely alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elkészíti az új alaptörvény normaszövegének tervezetét. Ezt kezdi tárgyalni a parlament, alkotmányozó nemzetgyűlésként március 15-e után, s dönt róla várhatóan április 25-én, húsvéthétfőn. A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba – közölte a fideszes Gulyás Gergely az alkotmányozás menetrendjéről. Gulyás Gergely mindemellett rámutatott, hogy az alkotmányozás parlamenti folyamatával párhuzamosan egy széleskörű társadalmi párbeszéd is lesz február-márciusban az alaptörvényről. Egyrészt a kormány elindít egy nemzeti konzultációt, másrészt helyi szinten is folyik majd a társadalmi vita. Példaként említette a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája által rendezendő egyetemi vitákat és az önkormányzatok szervezésében zajló helyi fórumokat.

A képviselő az MSZP bejelentett, illetve az LMP esetleges, az alkotmányozástól való távolmaradásáról azt mondta: arra, hogy az MSZP még mindig Gyurcsány Ferenc pártja, már többször felhívtuk a figyelmet, de hogy esetleg az LMP is vonzalmat érez a volt kormányfő iránt, az meglepő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!