A szellemi erő lehet a magyar felemelkedés meghatározó pontja

Forrás: MTI

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az állam és a kormány legfontosabb kötelessége a 21. század első éveiben, hogy a magyar oktatást Európa legversenyképesebb oktatásává tegye, hiszen a magyar szellemi erő lehet a közösség felemelkedésében a meghatározó pont.

Lázár János a hódmezővásárhelyi tanévnyitón, a most átadott újvárosi Nádor utcai óvodában arról is beszélt, hogy az új tanév számos változást hozott, de nem ígérhetik, hogy a változásoknak vége és könnyebb idők jönnek.

Hangsúlyozta: a magyar oktatás szempontjából a legfontosabb, hogy a szülők elégedettek legyenek azzal, amit kapnak.

Hiszen ma egy fiatal felnőtt számára az, hogy az országban tud-e boldogulni, meghatározó pont, hogy a gyermekeiről ez a közösség képes-e gondoskodni. Az oktatás minősége meghatározza egy fiatal család jövőjét – tette hozzá Lázár János.

„Annál nagyobb szomorúság, reménytelenség, bűn és hiba a 21. században nem létezhet, minthogy egy gyerek számára nem vagyunk képesek a tehetsége és szorgalma szerint biztosítani a boldogulás lehetőségét”, mert a család anyagi helyzete determinálja, fékezi a gyermek boldogulását - fogalmazott a miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!