Személyi kölcsön forgalmazásába kezd a Magyar Posta

Forrás: MTI

Személyi kölcsön forgalmazásába kezd a Magyar Posta – erősítette meg a társaság az MTI-nek. A Heti Válasz legutóbbi számában Szarka Zsolt vezérigazgató jelentette be, hogy az FHB Bank és a Magyar Posta közös fejlesztéseként nyártól személyi kölcsönt is lehet majd igényel a postahivatalokban.

A Magyar Posta az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az elmúlt két évben teljes egészében megújította pénzügyi portfólióját. Jelenleg árbevételének mintegy 30 százaléka származik a pénzügyi, pénzforgalmi, biztosításközvetítői tevékenységből, és ennek az aránynak a folyamatos növelésén dolgoznak.

A cég legújabb pénzügyi terméke, a Posta Személyi Kölcsön június 29-től már csaknem nyolcvan postán lesz elérhető, július közepére pedig a forgalmazásba bevont fiókok száma eléri a 345-öt, így országszerte széles körben elérhető lesz a termék – tájékoztatott a Magyar Posta.

A Posta Személyi Kölcsön ingatlanfedezet nélkül, szabadon felhasználható, kizárólag forint alapon igényelhető, a kamat a teljes futamidő alatt fix, a társaság éves szinten milliárdos nagyságrendű hitelkihelyezéssel kalkulál. A kölcsön paraméterei teljesen megfelelnek egy átlagos család és a Magyar Posta ügyfélköre igényeinek,  2-4 év közötti futamidőt és 200-500 ezer forint között igénybe vehető kölcsönösszeget biztosít, kedvező kamatozás mellett – közölte a Magyar Posta.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!