A szentföldi magyar ásatásokról jelent meg könyv

Az elmúlt bő évtized szentföldi magyar ásatásairól jelentetett meg könyvet a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). Vörös Győző ókorkutató régészprofesszor munkája a jordániai Machaerus várának feltárását mutatja be.

MTI

Vörös Győző vezetésével, az MMA égisze alatt 2009-ben nyert koncessziót húsz évre magyar kutatócsoport a jordániai Machaerus várának feltárására, dokumentálására és műemléki helyreállításának megtervezésére - idézte fel az MMA hétfői közleménye.

Mint írták, a Holt-tenger partján magasodó vár nem egyszerűen régészeti lelőhely, hanem titokzatos evangéliumi helyszín. A Bibliából ismert Keresztelő Szent János lefejezését a korabeli zsidó történetíró, Josephus Flavius A zsidók története című történeti munkájában örökítette meg, megjelölve az esemény helyszínét, ezzel a történettudomány számára is hitelesítve az evangéliumi történetet.

A bibliai helyszín hosszú évszázadokra feledésbe merült, miután a rómaiak az 1. században lerombolták, és kopár hegyként magasodott a következő két évezred folyamán. 1968-ban egy jeruzsálemi régészprofesszor, August Strobel egy 3,5 kilométer hosszú körsánc nyomait és elszórtan fontos felszíni leleteket talált - ezek alapján feleltette meg a helyszínt Joseph Flavius leírásának.

Ezt követően egy amerikai mecénás támogatásával indult meg a kutatás, amely később megrekedt, a feltárt leletek az Egyesült Államokba kerültek. 2009-ben XVI. Benedek pápa jordániai látogatásán jelezte, hogy 2029-ben, Keresztelő Szent János lefejezésének 2000. évfordulójáról méltó megemlékezés lehetne, ha a keresztény hívek számára új zarándokhelyként látogatható lenne a hegy. Így nyerte el a jordán állam támogatását a machaerusi kutatás.

Vörös Győző professzor korábban három, angol nyelven megjelent kötetben dokumentálta a nemzetközi kutatócsoport munkáját, magyarul először a Ferenc pápa idén szeptemberben esedékes budapesti látogatása tiszteletére megjelenő kötetben adja közre az általa vezetett szentföldi ásatás munkálatainak és eredményeinek összefoglalását.

A szerző - akit idén májusban a Vatikánban a Pápai Akadémiák Aranyérmével tüntettek ki - a kötet első fejezetében történelmi, művészettörténeti és irodalmi kontextusban mutatja be a machaerusi eseményeket. A második és harmadik részben a helyszín régészeti feltárása, építészeti, bibliai és kulturális örökségének részletei szerepelnek.

A fotókkal, rajzokkal, 3D-s rekonstrukciós tervekkel, modellekkel gazdagon illusztrált kötet albumszerű élményt nyújtva ismerteti meg az olvasót a keresztény, az iszlám és a zsidó kultúrkincs számára egyaránt jelentős történeti emlékkel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!