Szerdán avatják fel Ronald Reagan szobrot - sajtószemle

Az LMP a BRFK vezetőinek meghallgatását kezdeményezi amiatt, hogy a tibeti menekülteket és a Tibetért tüntető aktivistákat rendőrök akadályozták meg véleményük kinyilvánításában a kínai miniszterelnök magyarországi látogatása idején. Szabó Tímea országgyűlési képviselő. kijelentette: kezdeményezni fogja a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőinek bizottsági meghallgatását a tüntetők ügyében. Emellett személyesen kíván utána járni annak, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal milyen indokok alapján idézte be a legálisan itt élő, letelepedési és munkavállalási engedéllyel élő tibeti menekülteket. Az LMP tervezi, hogy benyújtja az Országgyűlésnek azt a Tibet érdekei mellett állást foglaló 2008-as határozati javaslatot, amelyet többek között a fideszes Balog Zoltán és a KDNP-s Semjén Zsolt jegyzett. (http://hirszerzo.hu/belfold/20110625_lmp_tibet_brfk?s=hl

Huszonnégy év után újra kínai miniszterelnök érkezett magyarországi hivatalos látogatásra. Ven Csia-paot (Wen Jiabaot) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára fogadta pénteken. (http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-442095 )

Az MSZP szerint több alapelvet, így az állam és az egyház szétválasztásának alapelvét, vagy az állam előtti egyenlőség elvét is sérti a közelmúltban benyújtott egyházi törvény tervezete. Erről Lendvai Ildikó és Nyakó István tartott sajtótájékoztatót. Nyakó István a javaslat pozitívumaként említette, hogy egy bíróság hatáskörébe rendeli az egyházak bejegyzését, és ezer főhöz kötnék az alapításhoz szükséges létszámot. Lendvai Ildikó szerint "helyre kell állítani a határokat az egyház és az állam között". Indítványaik abból a meggyőződésből indulnak ki, hogy az egyház és az állam szétválasztása a lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság alapfeltétele - mondta a politikus. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=443529 )

A Népszabadság cikke szerint az MSZP mellett az LMP és a Jobbik is bírálja az egyházügyi törvény tervezetét. Az LMP szerint a javaslat "komoly aggályokat vet fel az állam világnézeti semlegességével és a vallásszabadsággal kapcsolatban". A Jobbik azt bírálja, hogy a jaavaslat a Hit Gyülekezetét is egyháznak tekinti. Az egyházak közül eddig a Budapesti Autonóm Gyülekezet szólalt meg, szerintük a tervezet nemcsak a törvénytelen álegyházakat zárja ki az egyházak köréből, hanem több tucat valódi egyházat is megfoszt jogaitól. (http://nol.hu/lap/mo/20110627-ossztuz_az_egyhazi_torvenyre )

Három szempontból is előrelépésnek tartja az új egyházügyi törvénytervezetet Máté-Tóth András, a szegedi egyetem vallástudományi tanszékének vezetője, aki szakértőként közreműködött az előkészítésében. A javaslat figyelembe veszi az elmúlt húsz év változásait, vállalja, hogy kategóriákba sorolja az egyházakat, és azt is tisztázza, kinek van joga mérlegelni a kérelem tartalmi részét a bejegyzési eljáráskor. A kutató szerint ugyanakkor probléma, hogy például az új jogszabálytervezet túlságosan keresztény, és ez alapján nem lehet szűkíteni a bejegyzést kérők körét. (http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/torvenyben_szortirozzak_a_vallasi_… )

Több technikai jellegű módosító indítványt nyújtott be az egyházügyi törvényhez pénteken a kereszténydemokrata Michl József és a fideszes Gulyás Gergely, a képviselők többek között javasolják, hogy az egyházak bírósági nyilvántartásba vett adatai között az egyház köznyelvben meghonosodott elnevezését is feltüntessék. A parlament honlapján közzétett indítványok szerint a két politikus megjelölné a szociális tevékenységet is az önmagában vallási tevékenységnek nem minősülő tevékenységek között. Ezt azzal indokolják, hogy az elmúlt években a kizárólagosan szociális feladatok ellátásra nagy számban alakítottak egyházakat minden hitéleti tevékenység nélkül. (http://nol.hu/belfold/kormanyparti_modositok_az_egyhazugyi_torvenyhez )

Az egyenlito.blog szerzője VOLT egyszer egy politikamentes fesztivál: no comment címmel részleteket közöl a VOLT fesztivál programjáról, melynek Szájer József a fővédnöke, fideszes és KDNP-s politikusok a védnökei. (http://egyenlito.blog.hu/2011/06/24/volt_egyszer_egy_politikamentes_fes… )

Szerdán avatják fel Ronald Reagan születésének 100. évfordulója alkalmából a budapesti Szabadság téren a volt amerikai elnököt ábrázoló szobrot, a rendezvényen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Condoleezza Rice, az Egyesült Államok volt külügyminisztere. A szobor felállítását elsőként Semjén Zsolt kezdeményezte, aki korábban kiemelte: Ronald Reagan a szabadság szimbóluma, emléke összefogja a közép-európai népeket. Emlékeztetett, hogy Ronald Reagan kiállt az emberi jogok egyetemes érvényesülése mellett. (http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=384610 )

A megkérdezettek több mint fele szívesen adományozná szerveit halála után - derült ki az Európai Bizottság felméréseiből. A valóságban viszont nem ilyen jó az arány. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint segítene a helyzeten, ha a laikusokat tájékoztatnák a transzplantáció lehetőségeiről. Az államtitkár többek közt azt látná megoldásnak, hogyha részletesen tájékoztatnák e területről a hozzá nem értőket. (http://www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=895612 )

A Nyugat-magyarországi Egyetem további működésére tett határozott ígéretet Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az universitas központi tanévzáró ünnepségén pénteken Sopronban. A politikus az MTI-nek azt mondta, hogy a Nyugat-Magyarországon működő két egyetem - a soproni nyugat-magyarországi és a győri Széchenyi - belső szerkezetében ugyanakkor várhatóak változások. (http://inforadio.hu/hirek/kultura/hir-442126 )

Pokorni Zoltán interjút adott a szombati Magyar Nemzetnek, melyben beszélt beszélt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárról és a felsőoktatásról. Az interjú a nyomtatott lapban olvasható (http://www.mno.hu/portal/793052 ), a hirszerzo.hu összeállítást közölt annak tartalmáról. Ebből kiderül: nemet mondana, ha Orbán Viktor felkérné államtitkárnak. (http://hirszerzo.hu/belfold/20110625_hoffmann_rozsa_pokorni_zoltan#rss )

A Népszava Országos iskolarombolás Fidesz módra címmel közölt összeállítást arról, hogy a fideszes vezetésű önkormányzatok iskolákat zárnak be vagy adnak át az egyházi kezelésbe, noha ellenzékből bírálták az iskolabezárásokat. Megjegyzik azt is, hogy összesen tíz település pályázott bezárt kisiskola újraindítására, és négy helyen indult újra az oktatás. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=443549 )

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!