Szétszakadt az LMP

Forrás: MTI

A Lehet Más a Politika Párbeszéd Magyarországért platform tagjai kilépnek az LMP-ből és új pártot alapítanak, de nem szeretnék, hogy az LMP frakciója megszűnjön – közölte Jávor Benedek vasárnap. Schiffer András a kongresszus utáni sajtótájékoztatón leszögezte: egy hajóban, két irányban nem lehet evezni. Szerinte nem beszélhetünk pártszakadásról az LMP esetében.

Az LMP XXI. kongresszusán a párt választmánya úgy döntött, tárgyalódelegációt állít fel, hogy az ökopolitika parlamenti képviselete megmaradjon – közölte Csiba Katalin, a párt szóvivője a kongresszus után tartott sajtótájékoztatón. Kifejtette: elfogadják, hogy vannak olyanok, akik ehhez az irányhoz nem tudnak csatlakozni, a kilépéseket nyugodtan fogják rendezni.

Schiffer András leszögezte: egy hajóban két irányban nem lehet evezni. A következő napokban elkezdik a tárgyalásokat, a cél, hogy a kiválások kulturált körülmények között valósuljanak meg.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: lehet, hogy a platformisták ezen forgatókönyve már jó ideje készen volt, fel kellett erre készülni, hogy néhányan elhagyják majd a pártot. Megerősítette, hogy körülbelül hetven embert érint az ügy, ez a tagság kevesebb mint tíz százaléka, azaz véleménye szerint nem beszélhetünk pártszakadásról az LMP esetében.

Szólt arról is, hogy a kongresszuson ők senkit nem szólítottak fel a távozásra, el tudták volna képzelni a további együttműködést is, de elfogadják a kilépők döntését.

Az LMP elnöke kifejtette: mostantól mind a 15 frakciótagnak az az érdeke, hogy a választóknak világos képet tudjon adni a 2014-ig tartó politikáról, ezért fontos, hogy a kilépőkkel elkezdődjenek a tárgyalások. Arra viszont még nem tudott választ adni, hogy a kettévált párt a közeljövőben hogyan tud majd együttműködni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!