Szigetvári szélsőséges párttá tette az Együttet

kdnp:hu
Forrás: MTI

A Fidesz szerint a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció plakátjainak megrongálására buzdító Szigetvári Viktor „erőszakos és szélsőséges” párttá tette az Együttet.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke – aki a Napi Gazdaságnak elismerte, hogy ő is rongált plakátokat – „vállalhatatlan politikussá, szélsőségessé” vált – mondta Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője i budapesti sajtótájékoztatóján.

„Mi lesz a következő lépés? Még szélsőségesebb akciókra kell számítanunk, akár gyújtogatásokra?” – tette fel a kérdést az Együttnek a kormánypárti politikus.

Tuzson Bencének ezzel kapcsolatosan felvetették a Fidesz korábbi – ellenzéki pártként végrehajtott – kordonbontási akcióját, amire a frakciószóvivő úgy reagált: „egy teljesen más helyzetről van szó”, mert annak idején egy jogszabályt a céljával ellentétesen használtak fel, törvényes indok nélkül nyilvánították műveleti területté az egész Kossuth Lajos teret. Ennek következménye volt a kordonbontás - mondta, kijelentve: a mostani plakátrongálás nem polgári engedetlenség.

Mint mondta: rongálások ügyében – felbujtás miatt – feljelentést tesznek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!