Szijjártó Péter: Jelenleg a kereszténység a leginkább üldözött vallás a világon

Emberi jogi szervezetek adatai szerint 360 millió keresztény él olyan helyen a világon, ahol fenyegetésnek, hátrányos megkülönböztetésnek vagy üldöztetésnek van kitéve, míg öt évvel ezelőtt ez a szám 245 millió volt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Londonban.

MTI

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a vallás és meggyőződés szabadságával kapcsolatos miniszteri konferencián aláhúzta, hogy a kormány továbbra is feladatának tekinti a keresztény közösségek támogatását, így hozzájárulva a vallásszabadság biztosításához.

Erre példaként hozta fel, hogy a Hungary Helps program keretében már félmillió embernek segítettek a hazatérésben vagy az otthon maradásban, s több mint százmillió dollárt fordítottak iskolák, kórházak és templomok építésére, felújítására és működtetésére.

Felszólalásában rámutatott, hogy a kereszténységnek napjainkban két fő kihívással kell szembenéznie: az agresszív szekularizációval és a masszív üldöztetéssel.

Sajnos jelenleg a kereszténység a leginkább üldözött vallás a világon

 

– fogalmazott.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország ezeréves keresztény örökséggel rendelkezik. „Az egyik legfőbb oka annak, hogy túl tudtuk élni a történelem minden viharát, a megszállás és a ránk kényszerített diktatúra minden formáját, illetve hogy fenn tudtuk tartani az államiságunkat, az éppen a keresztény gyökereink és örökségünk melletti elkötelezettségünkben keresendő” – mondta.

Végezetül pedig arról számolt be, hogy az elmúlt tíz évben háromezer templomot építettek vagy újítottak fel Közép-Európa magyarlakta térségeiben, Magyarországon kétszeresére nőtt az egyházi fenntartású iskolák száma, az ezekben tanuló diákok részaránya 10 százalékról 20 százalékra nőtt.

Mi, magyarok, büszkék vagyunk keresztény örökségünkre, még ha ez nem is túl népszerű nyilatkozat napjainkban 

 

-hangsúlyozta.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!