Szijjártó Péter nyitja meg a Vajdasági Szabadegyetemet

Forrás: MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Pásztor István, a vajdasági tartományi képviselőház elnöke, valamint Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitja meg július 2-án a XIII. Vajdasági Szabadegyetemet az észak-bácskai Kishegyesen.

A szabadegyetem honlapján szereplő program szerint a rendezvény már július 1-jén délután elkezdődik, akkor csapatépítő játékokkal és borkóstolóval várják a résztvevőket. A "valódi" megnyitó előadást a második napon Szijjártó Péter, Pásztor István és Hajnal Jenő tartja, ugyanakkor a beszélgetésben részt vesznek a szervezők is.  Az utóbbi néhány évben főleg közéleti és gazdasági témákkal foglalkozott a rendezvény, idén a hangsúly inkább a kommunikáción és az önfejlesztésen lesz. A rendezvényen szó lesz arról, mit kell tudnia egy pályakezdőnek, milyen a fiatal vállalkozók világa, hogyan valósíthatók meg a társas interakciók a gyakorlatban és hogyan lehet kapcsolatokat építeni. Emellett Deli Andor vajdasági származású európai parlamenti képviselő Szerbia jövőjéről, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő pedig a geopolitikai átrendeződésekről tart előadást, valamint helyi újságírók elemzik a vajdasági újságírás sajátosságait és helyzetét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!