Szilvásy távozzon a nemzeti vagyonkezelőtől

Forrás: MTI

A Fidesz azt követeli a pénzügyminisztertől, hogy azonnal mentse fel Szilvásy Györgyöt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél betöltött állásából a volt titokminiszter büntetőeljárása miatt – jelentette ki Balsai István, az ellenzéki párt politikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Balsai István közölte: a Gyurcsány-kormány és a Gyurcsány-klán emblematikus figurája politikai célokra használta fel a titkosszolgálatokat, és olyan szándékos, hivatali minőségében elkövetett bűncselekménnyel gyanúsítják, amely hároméves szabadságvesztéssel büntethető. Szerinte ilyen durva dolgot civilizált országokban is elkövetnek, de ennek az az első következménye, hogy az illetőt két lábbal kirúgják az állásából, és a politikában, valamint a kormányzati hatalomban egy percet sem tölthet el.

Szilvásy Györgyöt pénteken gyanúsítottként hallgatták ki a Központi Nyomozó Főügyészségen egyrendbeli, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal való visszaélés miatt, mert az ügyészség szerint a volt miniszter jogtalanul sokszorosította és osztotta szét a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak az UD Zrt. ügyvezetőjének Demeter Ervinnel és Kövér Lászlóval folytatott telefonbeszélgetését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!