Színt kell vallania adóügyben a kormánynak

Forrás: MTI

„A következő napokban a miniszterelnök nyilvánosságra fogja hozni azokat a javaslatokat, amelyek a gyorsabb gazdasági növekedést szolgálják. Ezekről a javaslatokról folytatódnak majd az egyeztetések a szakmai és civil szervezetekkel, illetve a parlamenti pártokkal” – mondta Daróczi Dávid az MTI-nek, de azt nem árulta el, hogy pontosan mikorra várható a bejelentés. Az adójavaslatokat szeptember 15-ig kell beterjesztenie a kormánynak a parlament elé. Szerdán a kormány mandátumot ad a minisztereknek arra, hogy egyeztessenek az érdekvédelmi szervezetekkel – tette hozzá.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője az MTI-nek szombaton azt mondta, Gyurcsány Ferenc várhatóan hétfőn mutatja be javaslatait. A Vasárnapi Hírek információja szerint a kormány kedden terjeszti elő a javaslatait, amelyek az adórendszer egész struktúráját módosítják majd. Az adórendszer átalakításával kapcsolatban a kormány korábban hangsúlyozta, hogy az átalakítás nem járhat a költségvetési egyensúly felborulásával. A kabinetnek a jövő évi adóváltoztatások előkészítésével kapcsolatos munkájában meghatározó szempont a gazdaság versenyképességének javítása, az adórendszer egyszerűsítése, a feketegazdaság visszaszorítása. Az SZDSZ szerint csak akkor lehet komolyan venni a kormány gazdasági programját, ha abban a következő három évre legalább ezermilliárd forintos adó- és ugyanekkora mértékű állami kiadáscsökkentés szerepel.

A Fidesz szerint adó- és járulékcsökkentésre van szükség a szociális biztonság megtartása mellett. Az ország gazdasági versenyképességének növeléséért a legnagyobb ellenzéki párt mindenképpen adót, járulékot, közterhet csökkentene. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!