A szlovák államfőhöz fordultak az állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyében

Forrás: MTI

Ivan Gasparovic szlovák államfőhöz fordult Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Tőkés László európai parlamenti képviselő, a tanács tagja, azt kérve, járjon közbe azért, hogy a szlovák állampolgárságukat elveszítő magyarok az állampolgárság mellett valamennyi jogosultságukat visszakapják, és kártérítést fizessenek nekik.

Lomnici Zoltán és Tőkés László, az MTI-hez eljuttatott levelében kifejtette: huszonnégy magyar, aki megszerezte a magyar állampolgárságot, elveszítette a szlovákot.  

Mint rámutattak, a szlovák alkotmány azonban kimondja, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától, azt csak saját kérésre lehet elveszíteni. Így a szlovák hatóságok minden esetben „alkotmányellenesen intézkedtek”, és a huszonnégy magyart „rendkívül súlyos erkölcsi és anyagi kár érte”. Állampolgárságuk elvesztésével bejelentett állandó lakcímük is megszűnt, törvény alapján járó juttatásokat vontak meg tőlük, és a múlt szombati parlamenti választáson sem szavazhattak.  

Kiemelték, hogy a szlovák hatóságok eljárása az emberi jogok európai egyezményének rendelkezéseit is több ponton sérti, az érintettek hátrányos megkülönböztetése az egyezmény 14. cikkében, valamint a 12. kiegészítő jegyzőkönyvében meghatározott diszkriminációtilalomba ütközik.  

Lomnici Zoltán és Tőkés László reményét fejezte ki, hogy Ivan Gasparovic „z egyetemes emberi jogok iránti elkötelezettségéről tanúbizonyságot téve”mindent megtesz azért, hogy a jogsérelem orvoslására ne kelljen hónapokat várni, és azt „n egy nemzetközi fórum rendelje el”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!