Szlovák és magyar katolikus rádiók együttműködése uniós támogatással

Forrás: MTI

A barátság hullámhosszán elnevezéssel a következő 15 hónapban programokat cserél, illetve közös kiadványokat jelentet meg az egri központú Szent István Rádió, illetve a besztercebányai Radio Lumen, az Európai Regionális Fejlesztési Alap közel 200 ezer eurós támogatásával – jelentette be közös sajtótájékoztatóján Szarvas István a magyar, és Juraj Spuchlák a szlovák rádió vezetője.

A program célja a két nemzet közeledésének elősegítése; ennek érdekében mindkét adón hetente 50-50 perc műsoridőt szentelnek annak, hogy bemutassák a határon túli együttműködést és egymás egyházi életét, a fordítást és a koordinálást végző kassai Szent Gellért Ház közreműködésével - közölte Szarvas István.

Az együttműködés keretében négy közösségtalálkozót is szerveznek Besztercebányán, Egerszalókon, Kassán és Miskolcon, illetve a két egyház életét bemutató kötetet adnak ki 7500 példányban.

Szarvas István emlékeztetett XVI. Benedek pápa szavaira, miszerint a globalizáció ugyan szomszédokká tesz bennünket, de testvérekké csak akkor válhatunk, ha összeköt bennünket a szeretet.

Éppen ennek a két nemzet közötti szeretetnek a kialakulását szolgálja a határon átnyúló együttműködés – mondta az igazgató.

Juraj Spuchlák hangsúlyozta, hogy a kezdeményezést üdvözölte a Szlovák Püspöki Konferencia is és a konferencia honlapján napvilágot is látott már a projekt ismertetése.

Ternyák Csaba egri érsek felidézte, hogy az Európai Unió alapítói a kereszténység talaján álltak, amikor testvériségen alapuló Európát képzeltek el.

Ugyan különböző nyelven beszélünk, de mivel mindannyian Jézus Krisztus testvérei vagyunk, egymásnak is testvérei vagyunk - hangsúlyozta a főpap. Különösen a Kárpát-medencében, ahol közös a múltunk és a jövőnk, a kezdeményezés pedig segít abban, hogy elmélyítsük keresztény hitünket és abból merítsünk forrást egymás megbecsüléséhez – mondta az érsek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!