A szocialista mérleg: egy pufajkás, egy D-209-es, egy őszödi böszme meg egy libatolvaj

Forrás: MTI

„Korábban is volt olyan személy, akit erre a tisztségre alkalmasabbnak gondoltam, most is van” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Heti Válasznak adott.  

A plágiumügy tanulságának azt tartja, hogy aki vállalja a köztársasági elnöki jelölést, készüljön fel a legrosszabbra. Kövér László fontosnak tartotta leszögezni, hogy Schmitt Pál az államfői posztot szolgálatként vállalta. Felelevenítette a volt államfő életútjának főbb állomásait, és méltatlannak nevezte azt a mocskolódó kampányt, „amit a mások erkölcsi integritására mindig finnyás ellenzék művelt”. 

„Az LMP titánjainak még sokat kell dolgozniuk, hogy felérjenek Schmitt Pál „méltatlanságának” színvonalára. „A nyilas Kuruc.infóval a háta mögött a Jobbik sem tartozik a párbajképes társaságok közé” – fogalmazott, hozzátéve: „a volt kommunistákról meg annyit, hogy amióta szocialisták lettek, miniszterelnökként futotta nekik egy pufajkásra, egy D-209-esre, egy őszödi böszmére meg egy libatolvajra”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!