Szocialista politikusok állnak a zsarolási ügy mögött

Forrás: hirado.hu, MTI

A szombathelyi hangfelvétel ügyében érintett két fideszes önkormányzati képviselő közlése szerint bizonyítani tudják, hogy politikai megrendelésre készült lejárató kampány áldozatai, ami mögött szocialista politikusok állnak. Politikai megrendelésre készült lejárató kampány folyik a Fidesz ellen és ellenünk, erre bizonyítékaink is vannak, amelyeket átadtunk a rendőrségnek – jelentette ki Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Marton Zsolt és Szakály Gábor, a Fidesz két szombathelyi önkormányzati képviselője.
    
A Népszava múlt hét csütörtökön és pénteken egy-egy hangfelvételt hozott nyilvánosságra, azzal vádolva Marton Zsoltot és Szakály Gábort, hogy "tíz százalék jattot" kérnek az önkormányzati intézmények felújítása során végzett építőipari munkák után.
    
Marton Zsolt közölte: birtokukba került egy az ügy minden részletét feltáró hangfelvétel, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az ellenük folytatott lejárató kampány és zsarolás mögött szocialista politikusok állnak.
    
Szavai szerint Czeglédy Csaba szocialista alpolgármester érintettsége egyértelműen megállapítható az ügyben, a felvételt már átadták a rendőrségnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!