A szocialisták miatt kell eladni a Budapest Airportot

A kormány határozatában jóváhagyta, hogy az állami vagyon felügyeletéért felelős nemzeti fejlesztési miniszter lehívja a Budapest Airport Zrt.-ben meglévő kisebbségi részesedés értékesítésére vonatkozó eladási opciót a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül. A korábban profitot termelő, 100 százalékos állami tulajdonban lévő vállalat többségi tulajdonának szocialista kormányzat által 2005-ben végrehajtott felelőtlen privatizálása miatt az állami tulajdonban maradt kisebbségi részesedés jelentősen veszített eredeti értékéből. Az eladására azért kerül sor, mivel a jelenlegi állami részesedés már nem biztosít érdemi szerepet a Budapest Airport Zrt. stratégiai működésében – áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében. A vitatott és tisztázatlan körülmények között privatizált, majd többször továbbértékesített Budapest Airport Zrt. veszteséges gazdálkodása miatt az elmúlt években nem fizetett osztalékot az MNV Zrt.-nek a társtulajdonostól (AHUK), csak a profit utáni osztaléknál lényegesen kisebb értékű osztalékkompenzációt kapott, amely a 2010. év után már nem járt a nemzeti vagyonkezelőnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!