Szorongatja az MSZP-t a Jobbik

Forrás: Népszabadság

A Szonda Ipsos Népszabadságnak készített mérése szerint választásokon a részvételüket biztosra ígérő szavazók körében a Fidesz toronymagasan vezet (57 százalék), második az MSZP 20, harmadik a Jobbik 17 százalékkal. A kispártok közül az LMP emelkedik ki három százalékával, ennyien még soha nem támogatták az először az EP-választáson induló alakulatot. Az MDF és az önállóan a választáson nem is induló SZDSZ egy százalékon áll.

A Szonda szerint nő a választói aktivitás: januárban a jogosultak 43 százaléka, ma már a fele kinyilvánította, hogy elmegy szavazni. Ugyanakkor a pártoknak még lehet mozgósító hatása a lakosság azon 21 százalékára, amely szerint elképzelhető, hogy végül elmegy szavazni. Főként a fiatalok körében, a nagyvárosokban lehet hatékony a részvételre buzdítás.

A Jobbik-tábor ugyan növekedett, de a részvételi aktivitása csökkent. Úgy tűnik, hogy a párt frissen érkezett hívei még hezitálnak. Nemcsak abban, hogy menjenek-e szavazni vagy sem, hanem az is dilemma számukra, hogy a Jobbik-e az igazi. Mindössze fele részük teljesen biztos abban, hogy április 11-én a Jobbikra voksol (a Fidesz táborában ez az arány 66, az MSZP esetében 64 százalék).

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!