Tanácskozás a keresztény egységről

Forrás: MTI

A békéről és a keresztény felekezetek közötti egységről tanácskozott egyebek mellett az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) közös bizottsága négy napon keresztül Belgrádban. A vasárnap befejeződött ülésszakot Erdő Péter bíboros, a CCEE elnökének beszéde vezette be. Ebben elmondta, hogy hatékonyan kell kifejezni a szolidaritást az üldözött keresztények felé. A béke gazdasági vetületéről szólva hangsúlyozta, hogy keresztényként meg kell keresnünk és támogatnunk kell a gazdasági élet azon kezdeményezéseit, amelyek nem az egyre nagyobb profit elérésére törekednek, hanem a szolidaritáson alapulnak. Erdő Péter felhívta a keresztény egyházak látható egységéért munkálkodó szervezetek felelőseinek és tagjainak figyelmét: tovább kell menni a párbeszéd útján, tovább kell keresni a közös teológiai, liturgikus és szellemi örökséget.

Massimo Introvigne, az Európai Biztonsági és Együttműködései Szervezet (EBESZ) képviselője az ülésen elhangzott előadásában szólt a vallásszabadságot fenyegető veszélyekről, és javasolta, hogy május 7-e legyen világszerte a keresztény vértanúk emléknapja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!