Tanévnyitó a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumban

Forrás: MTI

Húsz hallgató kezdheti meg tanulmányait a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat keretében indított Evangélikus Roma Szakkollégium első szemeszterén Nyíregyházán, a tanévnyitót szerdán tartották a helyi főiskolán. Balog Zoltán államtitkár levélben gratulált a szakkollégium létrehozásához.

Az ország négy városában – Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Nyíregyházán – működő szakkollégiumi hálózat célja olyan cigány származású értelmiségi fiatalok nevelése és oktatása, akik szaktudásuk mellett társadalmi érdeklődéssel bírnak, elkötelezettnek érzik magukat saját csoportjuk és a társadalom közötti párbeszéd formálásában. A kezdeményezés a felsőoktatási tanulmányok mellett a tanulmányi előmenetelben is segíti a roma hallgatókat.  

Fabiny Tamás evangélikus püspök az évnyitóval egybekötött ünnepi szentmisén a cigányokat és a nem cigányokat elválasztó falak leomlásáról beszélt, hangsúlyozva: az emberek Krisztus békéjében kell, hogy egyesüljenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!