Tanítandó a hősök példája

Forrás: MTI

A hősök azok, akik bátorságukkal és helytállásukkal példát mutattak, és ezt a példát meg kell őrizni, tanítani kell – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora Budapesten, a rákoskeresztúri Új köztemetőben rendezett hősök napi megemlékezésen.

Patyi András szavai szerint a hősök a csaták kimenetelétől függetlenül győztesek. „Győztesek az utókor és a nemzet megmaradásának tekintetében is, mert legyőzték önmagukat. Hősökké azáltal váltak, hogy a minden ember számára a legfontosabb érték: a saját életük elé más értékeket helyeztek” – emelte ki a rektor.

Kifejtette: a haza, az ezred, a bajtársak, a nemzet, a család, az ország területe, vagy egy eszme fontosabb volt nekik hősi helytállásuk pillanatában, mint önmaguk egészsége, testi épsége.

A magyar hősök emlékünnepén az Új köztemetőben a kormány, a Magyar Honvédség, állami és civil szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el a magyar katonahősök emlékművénél. A központi megemlékezések a Hősök terén folytatódnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!