Tapolcán egészségügyi katasztrófahelyzetet hirdetett ki Székely

Forrás: MTI

Egészségügyi katasztrófahelyzetet hirdetett ki Tapolcán a szakminiszter annak érdekében, hogy a helyi kórházban fekvő másfél száz beteg, illetve a járó betegek ne maradjanak ellátatlanul.

Székely Tamás egészségügyi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: utasította az országos tiszti főorvost, hogy a szükséges intézkedéseket – például egészségügyi dolgozók kirendelését – pénteken 24 óráig tegye meg, hogy szombaton nulla órától legyen ideiglenes működési engedélye a tapolcai kórháznak.

„Ezt a döntést azért hoztam meg, mert jelen pillanatban nincs olyan, aki el tudná látni a betegeket”, a jelenlegi működtetőnek ugyanis nincs működési engedélye – jegyezte meg. A miniszteri döntés előzménye, hogy a tapolcai városi kórházat működtető Medisyst Kft. csütörtökön jelezte: május 1-jével megszűnhet a kórházi ellátás a városban.

A miniszter ideiglenes intézkedése visszavonásig érvényes; azaz amíg nem lesz állandó működési engedélye a kórháznak egy új szolgáltatóval – amelynek egyébként teljes ellátást kell majd nyújtania –, addig marad az egészségügyi katasztrófahelyzet Tapolcán. Ez Székely Tamás szerint egy-két hétig tarthat.

Az azonnal végrehajtható intézkedésre egy tavaly elfogadott törvény nyújt lehetőséget, amely éppen az ilyen, egészségügyi ellátásban felmerülő váratlan vészhelyzetek kezelésére szolgál, például ha valahol megszűnik az ellátás, felmondanak a dolgozók, fontos eszköz elromlik – mondta a miniszter.

A tapolcai kórház működése bizonyos vonatkozásokban több megye, egy egész régió ellátását érinti, ezért volt szükség a miniszter döntésére. Ezután az országos tiszti főorvos utasításait kötelesek végrehajtani például az érintett egészségügyi dolgozók, illetve tulajdonosok.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!