Tarthatatlan az unió bevándorláspolitikája

Forrás: MTI

Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint tarthatatlan az Európai Unió jelenlegi bevándorláspolitikája. A szakértő az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában azt mondta: lennének eszközök az unió kezében, például a migránsokat kibocsátó országokat helyben kellene segíteni, Európa határait pedig meg kellene erősíteni.

Lánczi Tamás szerint mind Angela Merkel német kancellár nyilatkozata, miszerint mindenkit szívesen befogadnak, aki Szíriából, Irakból, Afganisztánból érkezik, mind pedig Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének szavai, hogy Európa mindenkit szívesen lát, csak súlyosbítja a helyzetet.

A vezető elemző felhívta a figyelmet arra, hogy Afganisztánban már negyven éve háború dúl, és Szíriában is 2011 óta tart a polgárháború. Úgy véli, annak nyomán indult el a tömeges migráció, hogy 2012-ben az Európai Unió jelentősen enyhített a szabályokon.  Az Európai Unió elhibázott bevándoroláspolitikája vezetett oda, hogy az embercsempészek elkezdték szállítani a bevándorlókat Európába – jelentette ki Lánczi Tamás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!