Tavasztól pályázni lehet a régi családi házak felújításának támogatására

Forrás: MTI

Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

A kidolgozás alatt álló pályázat keretében az épületek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, valamint a villamos- és vízhálózatok felújítását támogatják, munkát adva ezzel a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak – tette hozzá az államtitkár.

A felújítási költség 40 százaléka lesz vissza nem térítendő, uniós támogatás, míg az önrész várhatóan 45 százalék lesz. A maradék 15 százalék pedig kamatmentes, visszatérítendő támogatásból származik majd. Ezt a legkisebb hányadot még nem hagyta jóvá az EU – vázolta a finanszírozást Szabó Zsolt, hozzátéve, hogy a pályázatoknak három üteme lesz, egyenként 30-40 milliárd forintos támogatással és régiónként hirdetik meg azokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!