Távolodunk a tízmilliótól

Forrás: KSH

A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében növekedett a természetes fogyás üteme Magyarországon, az első hét hónapban 26 ezerrel csökkent a népességszám – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével a becsült népességszám július végén 9 millió 967 ezer volt.

A születésszám a január-áprilisi jelentős 10,9 százalékos csökkenést követően májusban 3,7 százalékkal maradt el az előző évitől, júniusban viszont 1,9 százalékkal, júliusban pedig 2,8 százalékkal több gyermek jött világra, mint az előző év azonos hónapjaiban – olvasható a jelentésben. Összességében azonban az év első hét hónapjában 49 ezer 685 gyermek született, ami az előző évhez képest 6,2 százalékos csökkenést jelent - írták.

A halálozások száma négy hónapot vizsgálva magasabb volt az előző évinél, áprilisban kismértékű, június-júliusban viszont jelentősebb 7,2 százalékos csökkenés mutatkozott az egy évvel korábbihoz képest, de összességében így is 139-cel többen haltak meg - összesen 76 ezer 47-en -, mint a tavalyi év első hét hónapjában, amely kismértékű, 0,2 százalékos emelkedést jelent.

Ezeket összevetve a természetes fogyás mértéke csaknem 3500-zal volt több, mint egy évvel korábban – írta a KSH.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!