Terrorcselekmény gyanújával nyomoznak

Forrás: MNO

Befogadta az ügyészség Völgyesi Miklósnak, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnökének a feljelentését, amelyet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, illetve egyes rendőri-politikai vezetők ellen tett terrorcselekmény gyanújával a 2006. őszi véres tömegoszlatások kapcsán – értesült a Magyar Nemzet.

Völgyesi Miklós két héttel ezelőtt tett feljelentést a legfőbb ügyésznél. A beadvány a volt kormányfő mellett egyelőre „ismeretlen állami-politikai vezető(k)”, illetve a véres tömegoszlatások végrehajtásáért felelős rendőrparancsnokok ellen is irányul. A Polt Péternek átadott dokumentum alapját Balsai István korábbi miniszterelnöki megbízott jelentése adja, amelynek elkészítésében egyébként Völgyesi is komoly szerepet vállalt.

Völgyesi feljelentésében kiemelte: a Balsai-jelentés 15 katonai, részben közvádra üldözendő bűncselekményt sorol fel, amelyek bizonyosan megvalósultak, de ezek mellett felvethető a terrorcselekmény elkövetése is. Úgy vélte, 2006. október 23-án az akkori miniszterelnök „elérkezettnek látta az időt arra, hogy durva erőszakkal számolja fel politikája ellenzőinek azt az ellenállását, amely az alapvető emberi, politikai, gyülekezési és más szabadságjogokra épült”. Ezen „elhatározása és annak rendőri csapaterővel végrehajtása a hatályos alkotmánynak azt a rendelkezését sérti, amely a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében fellépéseket tilalmazza”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!