Tíz cégnek van egymilliárd forint feletti adótartozása

Forrás: MTI

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2010 negyedik negyedévében 184 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt. A dobogó legfelső fokán – a bírságokat is beleszámítva – 12,7 milliárd forinttal egy cég áll, míg a magánszemélyek közül 698 millió forinttal lehetett „elvinni a pálmát”. Egymilliárd feletti adótartozása 10 cégnek van.

A NAV negyedévente közzéteszi azon adóalanyok listáját, akiknél az előző negyedév során jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg.

A NAV 2010 negyedik negyedévében összesen 45,3 milliárd forint adóhiányt állapított meg, az adóhiány után megállapított jogkövetkezmények (adóbírság, késedelmi pótlék) összege pedig 38,1 milliárd forint volt. A tavalyi harmadik negyedévben a megállapított adóhiány összege 33,7 milliárd, a jogkövetkezmények összege 30,4 milliárd forintra rúgott. A nagy adósok most közzétett listáján 126 vállalkozás és 58 magánszemély neve szerepel, közülük néhányé kétszer is, a cégek legtöbbje felszámolás vagy végelszámolás alatt van.

A lista élén a miskolci székhelyű DAM 2004 Acél- és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. „f.a.” áll, a bírságokat is beleértve 12,7 milliárd forint tartozással. A második legnagyobb adós a budapesti PAK Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. „f.a.”, amely kétszer is rajta van a listán összesen 4,69 milliárd forinttal, a harmadik pedig a budapesti ZB Kereskedőház Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. „f.a” 3,8 milliárd forinttal. Jelentős – 3,45 milliárd forintos – tartozása van a szigethalmi székhelyű 2PAC Kereskedelmi Kft.-nek, amely ugyancsak kétszer szerepel a listán, valamint a budapesti Ramlé Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek is (2,97 milliárd forint).
A magánszemélyek közül a budapesti Szvitek Krisztián Attila tartozik a legnagyobb összeggel, két adóssága összesítve 689 millió forint. Őt a sárbogárdi Soós József követi 478 millió, majd a bakonyszentkirályi Lingl József 228 millió forinttal. Rajtuk kívül 100 millió forint feletti tartozása hét magánszemélynek van.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!