Tizenegyedik alkalommal találkoznak Kötcsén

Forrás: MTI

Ma rendezik meg tizenegyedik alkalommal a kötcsei találkozót. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatása szerint a rendezvényen idén is tervezi részvételét Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke, aki évek óta hagyományosan az esemény főszónoka.   

A Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében megrendezendő tanácskozás – ahogyan korábban –  most sem lesz nyilvános.   

A kötcsei „pikniket” 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen.   

Tavaly szeptemberben, a tizedik találkozón Orbán Viktor egyebek mellett arról beszélt, hogy a kabinet tovább fog menni az államadósság csökkentésének útján. Magyarországnak egy új világrendben kell sikeresnek lennie a válság után, ehhez az ország kiszolgáltatottságát okozó államadósságot kell csökkenteni –  mondta akkor még a miniszterelnök szóvivőjeként Szijjártó Péter Kötcsén a tanácskozáson elhangzottakról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!