Tízmilliárd forintos kár érhette a magyar államot

Forrás: inforadio.hu

Lapértesülés szerint legkevesebb tízmilliárd forintos kára származhatott a magyar államnak a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítése miatt.
 
A Magyar Nemzet a birtokába került titkosszolgálati és külügyminisztériumi dokumentumokra hivatkozva azt írta: az ötemeletes irodaház és a hozzá tartozó hétszintes vendégház eladásával összefüggésben számos szabálytalanság történt, a vételárat például a tényleges piaci ellenérték, 15-20 milliárd forinttal szemben 4 milliárd forintban határozták meg. A lap szerint Balajti László, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója az ügyészséghez továbbította a tudomására jutott információkat. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt nyomoz, gyanúsított még nincs.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!