Tízmilliárdos támogatást kapnak idén az állattenyésztők

Forrás: MTI

Jelentős forrásokra számíthatnak az idén az állattenyésztők, ezen belül is az abrakfogyasztó állatok – sertés, baromfi – tartásával foglalkozók – mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára egy szakmai tanácskozáson.

A helyettes államtitkár a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) Finanszírozás – bővülő hitellehetőségek című konferenciáján kitért arra, hogy ebben az évben nemzeti támogatásként az abrakfogyasztó ágazatok csaknem 20 milliárd forint nemzeti támogatásra számíthatnak. Ebből az állatjóléti támogatások összege 10 milliárd forint, az egyes állatbetegségek megelőzésére, illetve a leküzdéssel kapcsolatos feladatok ellátására 7,035 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az állatihulla-elszállítási és -ártalmatlanítási költségek támogatására 2,5 milliárd forintot kaphatnak az állattartók, míg más fontos állattenyésztési feladatok támogatására 0,75 milliárd forint áll rendelkezésre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!