Több hátrányos helyzetű fiatal tanul tovább

Forrás: MTI

Egyre több hátrányos helyzetű fiatal tanul tovább – jelentette ki Langerné Viktor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában.

A részletekről szólva az államtitkár elmondta: tavaly 816 fiatal vett részt az Út a diplomához programban, s külön örömét fejezte ki, hogy 11 százalékuk kistelepülésről jelentkezett. Hozzátette: míg korábban elsősorban a társadalomtudományok, a pedagógia és a zenei szakok iránt érdeklődtek a hátrányos helyzetű fiatalok, ma már jogász-, orvos-, védőnőhallgatók is vannak köztük.

Ismertette: 3 százalék körüli azoknak a hátrányos helyzetűeknek a száma, akik diplomát szereztek, a támogatásukról szóló nemzeti stratégia megalkotása előtt ez 0,2 százalék volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!