Több helyen kell elérniük a sztrádáknak az országhatárt

Forrás: MTI

A kormány által tárgyalt nemzeti közlekedési stratégia alapján az Európai Unió támogatásával 2014 és 2020 között az autópályákat el kell vinni a határig, a Kárpát-medence magyarsága felé - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.

Kassa irányába ki kell alakítani az M3-as autópálya összeköttetését a Felvidékkel. Az M4-es autópálya meghosszabbításával Berettyóújfalu irányában a Partium felé vezetné a forgalmat, az épülő M43-as autópálya Nagylaknál éri majd el a határt, az M6-os folytatása pedig Horvátországig tart majd, hozzátéve: az M60-as sztráda pedig a Drávát átlépve Horvátországba, illetve Szlovéniába vezet majd. A stratégia fontos eleme, hogy 2020-ra minden megyei jogú városnak autópálya-összeköttetéssel kell majd rendelkeznie. E beruházások közül Lázár János a Békéscsabát Kecskeméttel összekapcsoló M44-es építésének megkezdését emelte ki. A középtávú tervek között szerepel, hogy Debrecent négysávos autóút kösse össze Szegeddel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!