Több mint 17 ezer diák utazhat majd a Határtalanul program keretében

kdnp.hu
Forrás: MTI

Több mint 17 ezer diák utazhat a Határtalanul tanulmányi kirándulási program keretében a következő tanévben - mondta el az idei pályázati eredményeket ismertetve a nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek.

Továbbra is Erdélybe szeretnének utazni a legtöbben, az utak 60 százalékát szervezik oda, míg Kárpátaljára és a Felvidékre a csoportok mintegy 14-14 százaléka látogat majd el. Az idén összesen 393 pályázatot nyilvánítottak nyertesnek.

Répás Zsuzsanna elmondta, azt szeretnék, hogy minél többen látogassanak olyan helyekre, ahol szórványban él a magyarság, vagy az átlagosnál nehezebb körülmények között élnek az emberek. Ezeken az utakon sokat tanulhatnak a diákok – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!