Több mint 700 ezer SZÉP-kártya talált már gazdára

Forrás: MTI

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese adta át az ötszázezredik OTP SZÉP-kártyát Budapesten sajtótájékoztatón, csütörtökön.

A gazdaságszabályozásért felelős államtitkár az eseményen elmondta: a három jelenlegi szolgáltatónál kibocsátott SZÉP-kártyák összszáma 700 ezer felett van, míg az eredeti tervek 400 ezer kártyával kalkuláltak. Az év elején újabb kártyaigénylési hullám várható, így ez a szám akkor meghaladhatja majd az egymilliót – tette hozzá.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kijelentette: az OTP SZÉP-kártyával folytatott vásárlások értéke meghaladja a 20 milliárd forintot, ami az összes forgalom 75 százaléka.

Bejelentette: az OTP Bank ezen a héten indította el a SZÉP-kártya ingyenes, androidos alkalmazását, és néhány héten belül várható az iPhone alkalmazás bevezetése is, amelyek révén az ügyfelek elérhetik az elfogadó helyek listáját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!