A többség elégedett a köztársasági elnökkel

Forrás: Nézőpont Intézet

A válaszadók nagyobbik része elégedett a köztársasági elnök és a kormányfő munkájával, sőt a Kína felé való nyitás is magas támogatottságot élvez, míg Gyurcsány Ferenc saját pártján belül is megosztó személyiségnek számít – derül ki a Nézőpont Intézet a Heti Válasz megbízásából készült elemzéséből.

Augusztus elején lesz egy éve Schmitt Pál a Magyar Köztársaság elnöke. Mandátumának ötödénél az érvényesen válaszolók 60 százaléka „inkább elégedett”, 40 százaléka „inkább elégedetlen” az államfői munkájával. Schmitt Pálnak nehéz feladata van, mert nemcsak az államfői tisztséggel járó nehézségekkel kell megküzdenie, hanem nyolc év kormánykritikus államfői gyakorlata után egy újszerű szerepfelfogást is ki kell alakítania. Az új szerepfelfogás – amelyhez néhány trükköt elleshetne Göncz Árpádnak a kétharmados Horn-kormányhoz fűződő kapcsolatából – megítélése függ a pártprefenciától. Nem meglepő, hogy a Fidesz érvényesen válaszoló szimpatizánsainak 85 százaléka elégedett munkájával, míg az érvényesen válaszoló szocialista szimpatizánsoknak 76 százaléka nem. A fenti adatok azt is mutatják, hogy a jobboldalon – néhány feltételezéssel szemben – Schmitt Pál alapvető elismerésnek örvend és a válaszadók támogatják szerepfelfogását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!